Magyar gazdaság

Az élénkülés jelei az eurózónában

Egyrészről a derűlátás, másrészről az óvatosság jellemezte a keddi piaci folyamatokat, hiszen az eurózóna csúcstalálkozója bizakodó hangulatban zárult hétfőn éjjel, ám a felek még nem állapodtak meg. Az euró emiatt gyengült a dollárral szemben, viszont a frankfurti és a párizsi kereskedés nagyon is megélénkült, egy százalék körüli nyereséget halmozva fel.

Igaz, ezt nagyban befolyásolta, hogy a Markit Economics beszerzőimenedzser-indexe júniusban 53,6-ról 54,1-re, négy éve elérhetetlennek látszó magasságba kapaszkodott fel. A szolgáltatások ugrottak meg igazán, de a feldolgozóipar is bő egyéves csúcsra jutott. S ebből a teljesítményből örvendetesen végre kivette részét Franciaország, miközben a német gazdaság növekedése erőteljes maradt. S mint Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza kifejtette, a valutaövezet többi tagországa még gyorsabban bővült, nyolc éve nem látott iramot diktált, ami nemcsak a kibocsátás emelkedését mozdította elő, hanem állásteremtéssel is együtt járt. Mindez arra utal, hogy az euró­zóna jó második negyedévet zár, a bruttó hazai termék (GDP) 0,4 százalékkal gyarapodhatott, éves szinten pedig két százalékra lehet számítani. Az idei kimenet persze attól is függ, miként oldódik meg a görög válság.

A francia gazdaság, amely eddig visszahúzta az eurózónát, most fellendülni látszik. Az index itt is négyéves csúcsra kúszott fel az 53,4 értékkel, s ami talán fontosabb: a feldolgozóipar elérte az 50-es szintet, vagyis már nem a visszaesés jellemzi. A szolgáltatásokat végző cégek pedig igen kedvező lehetőségeket észlelnek.

A német 54-es index eleve magas, de azért így is negyedéves csúcsot tükröz. Ám Oliver Kolodseike, a Markit német szakértője figyelmeztet: a megrendelések állománya és a foglalkoztatás bővülése nem különösebben látványos, ami arra utalhat, hogy a következő hónapokban a gazdaság lassulhat, s a második negyedév növekedési üteme aligha haladja meg az elsőét.

Az európai börzéket érdemben befolyásolta, hogy az ázsiaiak nagyon jó napot zártak. Különösen a tokiói Nikkei, amely tizenöt éves csúcsot állított be, csaknem két százalékkal, azaz 380 ponttal került feljebb. A szigetországban is a görög fejleményekre figyeltek a befektetők, mert a Markit indexe, amely ugyancsak kedden jelent meg, enyhe romlást sugall. Ám a gyenge jen és a külső kereslet felívelése miatt a megrendelések száma növekedett az exportszektorban.

A Kínára vonatkozó index viszont kissé javult, 49,6-ra emelkedett, a feldolgozóiparban pedig 50-re. Utóbbi azonban vegyes képet takar. Egyrészt stabilizálódott az ágazat, és új megrendelések is érkeztek. Másrészt a vállalatok hat éve nem tapasztalt tempóban csökkentik a létszámot, vagyis a kilátásokat eléggé borúsan ítélik meg a belső és a külső kereslet lanyhasága miatt. Ez arra utal Annabel Fiddes, a Markit elemzője szerint, hogy a gazdaság lendületét vesztette a második negyedévben, és emiatt a kormányzat alighanem élénkítő csomaggal próbálkozik meg az év hátralévő részében, a növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzésére.

A dollár fékezi Amerikát

Az első negyedévi visszaesés után az április-júniusi periódus is lanyhának ígérkezik az Egyesült Államokban. Erre utal a Markit feldolgozóipari beszerzőimenedzser-indexe, amely a májusi 54-ről 53,4-re süllyedt júniusban, s ez a legalacsonyabb érték 2013 októbere óta. Miközben az adatok általában inkább arra utalnak, hogy az amerikai gazdaság lendületet gyűjtött a második negyedévben, a júniusi lassulás azt sejteti, hogy a július-szeptemberi időszak is szerény tempóban indul. Az erős dollár ugyanis visszafogja a kivitelt, s az exportmegrendelések állománya február óta nem bővült. Az állásteremtés ugyanakkor lendületesnek látszik, de ha a kivitel nem élénkül, akkor ennek a folyamatnak is vége szakadhat. A Markit vezető elemzője szerint az amerikai jegybank éppen ezért igen óvatos lesz a kamatemelés időzítését illetően. Továbbra is lehetséges, hogy szeptemberben megy feljebb a kamat, de ha az adatok ilyen kiábrándítóak maradnak, akkor a döntés átcsúszhat a jövő évre.


eurózóna PMI
Kapcsolódó cikkek