BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kibontják a GDP minden részletét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A héten teszi közzé a KSH a részletes GDP-adatokat, amiből kiderül, milyen tényezők hajtották a magyar gazdaságot az első negyedévben. Az eddig megismert adatok alapján a háztartások fogyasztása erősödhetett és a nettó export hozzájárulása is erős lehetett, miközben a beruházások csökkentek. Ez jelentős eltérés a tavalyhoz képest, amikor a beruházások adták a fő húzóerőt. Az első negyedéves adatok alapján a növekedés az év egészében 3 százalék vagy kismértékben azt meghaladó mértékű lehet – mondta Eppich Győző, az OTP Bank senior elemzője.

Szerdán dönt a monetáris kondíciókról az EKB (aztán júliustól visszatérnek majd a csütörtöki ülésekhez). Sem a fő hitelkamat (0,05 százalék), sem a betéti kamat (-0,2 százalék), sem az eszközvásárlási programok esetében nem számíthatunk új információra. Draghi elnök várhatóan hangsúlyozza majd a program pozitív hatásait, és próbálja majd megnyugtatni a befektetőket a hosszú futamidejű állampapírok legutóbbi hetekben látott hozamemelkedésével kapcsolatban. Ismét terítékre kerülhet az eurózóna az első negyedévben gyorsuló növekedése, illetve a kilábalást övező kockázatok. Újra elhangozhat, hogy a következő hetekben kicsit több állampapírt vesznek, hogy a nyári, alacsonyabb forgalmú időszakban ne növekedjen nemkívánatos szintre az EKB vásárlásainak súlya. A fő üzenet nem változik majd: a márciusban indult állampapír-vásárlási program a jövő év szeptemberéig folytatódni fog. Görögországgal kapcsolatban ismét szigorú hangnemet üthet meg az EKB vezetője.

Pénteken lát napvilágot az Egyesült Államok májusi munkapiaci statisztikája. A Reuters konszenzusa alapján a munkahelyteremtés üteme megegyezhetett az áprilisival (225 ezerrel több álláshely). A nem feldolgozóipari ISM index, a feldolgozóipari Markit index és a heti frekvenciájú új munkanélküli segélykérelmek száma arra utal, hogy a konszenzusos értékkel kapcsolatban a felfelé mutató

kockázatok erősebbek. Hasonlóképpen a várt 0,2 százalékos havi bérnövekedés is túlteljesülhet. A munkaköltségindex már határozott emelkedést mutat, ennek előbb-utóbb a bérdinamikában is meg kell jelennie. Ha valóban a vártnál erősebb lesz a nem

mezőgazdasági foglalkoztatottak számának növekedése, az vélhetően csökkenő munkanélküliségi rátához vezet majd. Az 5,3 százalékra mérséklődő mutató hétéves mélypont lenne, és szinte elérné a Fed által hosszú távon egyensúlyinak gondolt 5,0-5,2 közötti tartományt.

A palaolaj-kitermelésben, -feldolgozásban várhatóan tovább mérséklődik majd a foglalkoztatottak száma, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy ez a folyamat lokálisan sem gyakorol nyomást a munkaerőpiacra. Texasban a márciusi nagy esést követően áprilisban már kissé bővült a munkahelyek száma. Egyelőre nem igazolódott be az elmúlt hónapok félelme, hogy az olajár csökkenése miatt drasztikusan visszafogott palaolaj-kitermelés és beruházások érdemi negatív hatást gyakorolnak a munkapiacra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.