Még gyorsabban nőtt a magyar gazdaság, mint eddig hittük
Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője a hivatal háttérbeszélgetésén közölte, hogy 2014-ben 3,7 százalékkal nőtt a GDP, ami 0,1 százalékponttal jobb az előző adatnál. Ez 32 180 milliárd forintos GDP-t jelent, az egy főre jutó bruttó hazai termék összege 3 millió 262 ezer forint volt, vásárlóerő-paritáson számolva 18 662 euró. Ennél is nagyobb változást láthattunk a 2013-as számban: tavalyelőtt 1,9 százalékkal nőtt a gazdaság, az eddigi adat 1,5 százalék volt.
A legnagyobb változást a GDP-növekedésre az jelentette a rutinrevízió mellett, hogy az áfaelkerülés hatását már nem csak a háztartásokra, hanem a vállalati szektorra is megbecsülte a KSH. A csempészet becslését is finomhangolták, ami picit magasabb GDP-hez vezetett. Az is lehetséges, hogy az idei adatokat is feljebb húzza majd a KSH. Az viszont biztos, hogy a revízió érinti a kormányzati szektor tavalyi és azelőtti adatait is, vagyis a GDP-arányos államadósságot és a költségvetési hiányt, ami alacsonyabb lesz az eddig kalkuláltnál.


