BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MÁK: sorban nyílnak az értékesítési pontok

Beindult a Magyar Államkincstár (MÁK) tervezett hálózatfejlesztési programja: január 29-ig még négy értékesítési pont nyílik meg, ezzel az új egységek száma hétre emelkedik. A program decemberben a monori értékesítési pont megnyitásával kezdődött, majd a múlt héten Hévíz és Gárdony következett, a következő napokban pedig Nyírbátorban, Kiskunfélegyházán, Dunakeszin és Hatvanban nyílnak új elérési pontok. Korábban beszámoltunk róla: a MÁK a közelmúltban 25 új értékesítési pont megnyitásáról hozott döntést, így az addig meglévő, ötvenöt állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálattal együtt nyolcvan egységből állhat majd a hálózat. A bővítés célja a MÁK korábbi tájékoztatása szerint, hogy a kincstár még inkább elérhetőbbé váljon leendő és meglévő ügyfeleinek.

A lakossági államapírok értékesítésének további növelése nem titkolt kormányzati szándék, és az elmúlt időszak tapasztalatai szerint nem is eredménytelen. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly november végén 3050,8 milliárd forintnyi állampapír volt a háztartásoknál, amely – amellett, hogy majdnem egyharmadával meghaladta az egy évvel korábbi mennyiséget – a szektornál lévő teljes értékpapír-állománynak már közel 40 százalékát adta. Utóbbi különösen figyelemre méltó annak tükrében, hogy egy évvel korábban ez az arány még valamivel 32 százalék felett mozgott.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.