A magyar alkotmány szerint a magyar gazdaság valutája a forint, és az alkotmány megváltoztatásához kétharmados parlamenti többség kell - mondta a miniszterelnök a nagyköveti értekezleten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban hétfőn.
A kormányfő kiemelte: ez azt jelenti, hogy ha felmerül a kérdés, hogy Magyarország csatlakozzon-e a közös pénzt használó európai egységhez, vagy az eurózónán kívül maradva továbbra is önálló gazdaságpolitikát és annak következményeit magán viselő, önálló nemzetpolitikát folytasson, akkor a válasznak a nemzeti egység alapján kell megszületnie.
Orbán Viktor úgy látja, ez a dilemma a következő néhány év nagy intellektuális kihívása, mert most több ország is az eddiginél komolyabban barátkozik a gondolattal, hogy a közös pénz után mélyebb integráció is lehetne. Ez kihívást jelent minden országnak, amely nem tagja az euróövezetnek. Nem biztos, hogy végeredményre is jut ez az elszántság, és nekünk egy kész tényhez kell alkalmazkodnunk, de nem árt gondolkodni, hogy mi lenne a magyar érdek ebben a helyzetben - vélekedett.
A miniszterelnök szerint nem fogadható el a közép-európai országok fenyegetése az uniós források megvonásával, ennek "javasolt a mellőzése".
Orbán arról beszélt: néhányan állandóan úgy próbálják leírni a valóságot, hogy vannak, akik megdolgoztak a jólétért és vannak a "szegény, szerencsétlen" közép-európaiak, "lökjünk nekik egy kis pénzt". A nagyobbik baj, hogy ezt komolyan is gondolják, és erre csak egy gyógyír van, a siker - mondta.
A kormányfő szerint a Magyarországnak adott uniós eurókon egyes országok jól keresnek. Ugyanakkor "ezzel közben mi is jól járunk, nekünk ez a rendszer nem ellenségünk", "kvittek vagyunk, nem tartozunk egymásnak". Így az uniós támogatásokra vonatkozó fenyegetőzés nem fogadható el - hangoztatta.
Törekedni kell a jó viszonyra Ausztriával, és meg kellene találni az együttműködés tartós formáit, mert "több a közös bennünk, mint azt gondolni szoktuk" - mondta a miniszterelnök.
A kormányfő Magyarország és a szomszédos államok viszonyának tárgyalásakor nem tért ki a magyar-osztrák kapcsolatra, arról csak kérdésre beszélt, jelezve: nem véletlenül hagyta ki Ausztriát a felsorolásból. Ugyanis akármilyen durva nyilatkozatokat tesz a szomszédos állam vezetője, ő igyekszik nem a kancellárhoz, hanem az osztrák néphez beszélni - mondta, majd közölte: nem lesz udvariatlan az osztrák néppel szemben. Hangsúlyozta: Ausztria fontos partnere lesz Magyarországnak a jövőben is.
A kormányfő szerint Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben, háttérbe akarják szorítani a magyar kisebbség politikai vezetőit, amit megfelelő súllyal szóvá kell majd tenni.
A magyar-szlovák kapcsolatot rendezettnek, a magyar-szerbet kiegyensúlyozottnak nevezte, Horvátországról pedig úgy fogalmazott: "most próbáljuk rendezni a kapcsolatokat", ami nem egyszerű feladat, mert "a kapcsolat szövete roncsolt".
Szlovéniáról szólva Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy ez egy elhanyagolt relációja a magyar külpolitikának, de komoly remények fűzhetők az együttműködéshez.
A kormányfő beszélt Ukrajnáról is, jelezve: nem látni, hogy az országból mikor lesz egy nyugatos gazdasági szerkezettel rendelkező jogállam. Azt azonban megerősítette: Magyarország érdeke az, hogy Oroszország és Magyarország között mindig legyen "valami", vagyis ne legyen közös határunk Oroszországgal.
Azt is megismételte, hogy az év felénél nem lesz automatikus a szankciómeghosszabbítás Oroszországgal szemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.