Kockázatos előrejelzés a világgazdasági fórum előtt
A világgazdaság tavaly 3,1 százalékkal növekedett, idén 3,4, jövőre pedig 3,6 százalékos iram várható. Ám az élénkülést abban az összefüggésben érdemes értékelni – mutatott rá hétfői washingtoni tájékoztatóján Maurice Obstfeld, az intézmény amerikai vezető közgazdásza –, hogy a világgazdaság a múlt évben a 2008-09-es recesszió óta a leggyengébb teljesítményét nyújtotta.
A változatlan növekedési mutató azonban jól érzékelhető eltolódásokat takar: India, Brazília és Mexikó kilátásait rontotta valamelyest az IMF, miközben szerény mértékben javította az Egyesült Államokét, Európáét, Kínáét és Japánét.
A kockázatok is módosultak. Program hiányában egyelőre nem számszerűsíthető, hogy a pénteken hivatalba lépő Donald Trump republikánus elnök és kormánya milyen élénkítő lépéseket tud elfogadtatni a republikánus többségű törvényhozással, s hogy a kampányban beígért adócsökkentések és infrastruktúra-fejlesztések mikor és milyen hatást fejtenek ki. Hasonlóképpen nehéz megítélni, vajon a Kínában foganatosított ösztönző intézkedések milyen mértékben lendítik meg a távol-keleti ország gazdaságát és kereskedelmi partnereit.
Az igazi dilemma persze az, mit tartogat Trump. Két forgatókönyvet is felvázolt Maurice Obstfeld. Elképzelhető, hogy a gyorsabb növekedési ütem az aktivitási ráta javulásából, a tőkeállomány bővüléséből, az infrastruktúra korszerűsítéséből fakad és nem gerjeszt inflációt, vagyis a jegybank (Fed) mérsékelt ütemben emelheti a kamatot.
De egyáltalán nem zárható ki, hogy olyan fiskális keresletélénkítés valósul meg, amely beleütközik a kapacitások korlátjába, felpörgeti az inflációt, amire a Fed kénytelen sűrűbben szigorítani. Ennek nyomán a dollár a vártnál is jobban erősödik, lassul a növekedési ütem, megugrik a folyó fizetési mérleg hiánya és a költségvetésben is feszültségek keletkeznek. Ez a folyamat végül kereskedelmi háborúskodásba torkollhat.
Az IMF továbbra is a szerkezeti reformokat, a fiskális és a monetáris politika összehangolt elegyét pártolja, azzal a megjegyzéssel, hogy az Egyesült Államok és Németország is teljes kapacitással dolgozik, esetükben nincs értelme a rövid távú keresletélénkítésnek. Figyelmüket inkább a potenciális növekedés tényezőire kellene irányítaniuk, a képzésre, a beruházásokra, az infrastruktúrára és a jövedelmi különbségeket mérséklő adóreformra, valamint a társadalmi befogadás felkarolására.
