BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kötelezően nem nőtt a költségtérítés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Egyszerre csökkentette és növelte a munkáltatók kötelező utazási költségtérítését a kormány azzal, hogy megváltoztatta az erről szóló kormányrendeletet a hét elején. A változtatással rosszabbul jártak a hat-hét évesnél fiatalabb gyermeket nevelő szülők, ám sokkal jobban azok, akiknek ennél idősebb, de tíz év alatti gyerekük van.

A kormány rendeletének eredményeként mindössze 12 napig kaptak az eddigi 9 forint helyett biztosan 15 forintot utazási költségtérítésként azok, akiknek ez nem a cafeteriakeretükben, hanem kötelezően járt. A január 13-tól hatályos változások szerint ugyanis onnantól kezdve nem a személyijövedelemadó-törvényben meghatározott – elsejétől 15 forintra emelt – kilométerenkénti átalányt kell kifizetni a rendeletben meghatározott körnek, hanem annak csupán a 60 százalékát.

Ez 9 forintot jelent – éppen annyit, amennyit eddig volt kötelező kifizetni. Az átalány összege 2005 közepe óta változatlan – az akkori 9 forint ma már csak kevesebb mint 6,45-öt ér (az akkori árakon számolva az átlagos inflációval). Az emelést ezért tartották időszerűnek a szakértők – az a kormány nem mindenütt kívánta megadni a lehetőséget. Az új rendelkezések értelmében a 9 és 15 forint közötti összegről a munkáltató dönthet: vagyis ha akarja, adhatja (egyébként adómentesen) a támogatást – ám ez nem kötelező.

A rendelet értelmében utazási költségtérítést a munkavállalónak akkor kell adni, ha a dolgozó lakhelye és a munkahelye között nincs közösségi közlekedési kapcsolat (vagy ha van, de a munkarend miatt az nem vagy csak hosszú várakozással vehető igénybe). A díj jár még azon mozgáskorlátozottaknak is, akik nem tudják igénybe venni a közösségi közlekedést – és azoknak, akiknek kisgyermekük van.

Ez utóbbi kört azonban igencsak kiszélesítette a kormány. Az utazási költségtérítést ugyanis január 12-ig azoknak volt kötelező adni, akiknek a gyermekük óvodába vagy bölcsődébe járt. A rendelkezés azonban most már úgy szól, hogy a bölcsődei ellátást igénybe vevők mellett a tíz év alatti, köznevelési intézményben tanuló gyermekek szüleinek is jár a támogatás – ami több százezerrel növeli meg a potenciális igénybe vevők körét.

Könnyített lakhatási támogatás

Egyszerűsítette a kormány a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból adott lakhatási támogatás feltételrendszerét. Eddig akkor volt adható a legfeljebb havi 100 ezer forintos támogatás, ha a munkanélküli a lakhelyétől száz kilométerre – vagy oda-vissza számítva ötórányi utazásra – lévő cégnél tudott csak elhelyezkedni. Ám a támogatás már akkor is adható lesz, ha ez a távolság 60 kilométer: így az állam a munkanélküliek elhelyezkedését hasonló feltételekkel támogatja, mint amilyenekkel

a cégek segíthetik adómentesen a náluk elhelyezkedő, távolabb lakó dolgozókat.

a cégek segíthetik adómentesen a náluk elhelyezkedő, távolabb lakó dolgozókat. A kisiskolások szüleinek is jár a munkába járásuk után támogatás Fotó: AFP -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.