BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NIF: ez még nem az ötös metró

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tervezői pályázatot írt ki a ráckevei (H6-os) és a csepeli (H7-es) HÉV fejlesztésére és meghosszabbítására.

Jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány beszerzése tart. A tanulmány célja, hogy megvizsgálja a ráckevei (H6-os) és a csepeli (H7-es) HÉV fejlesztését, illetve meghosszabbítását a többi között a forgalmi adatok, a lehetséges nyomvonalak, a műszaki tartalom és a költségek figyelembevételével. Több nyomvonaltervezet is lehetséges. "Az építkezés legkorábban 2019-ben kezdődhet el" - mondta el a vállalat kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel.

Elmondta: a tanulmány vizsgálni fogja a ráckevei HÉV meghosszabbítását a Boráros térig, valamint a csepeli HÉV meghosszabbítását egy megállóval déli irányban. Ennek az a célja - fejtette ki Loppert Dániel -, hogy jobban bekösse a Csepel déli részén található lakótelepek közlekedését a kötöttpályás közlekedési hálózatba. Az alapvető probléma, hogy mind a H6-os, mint a H7-es HÉV-nél a villamos kapcsolatok, illetve Csepel közlekedési kiszolgálása eléggé elmaradott, korszerűtlen, ennek fejlesztését tervezik - tette hozzá.

Közölte: vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a 150-es, kelebiai vasútvonal összekötésével akár Flirt-szerelvényeket is lehessen erre a vonalra szállítani. Az a cél, hogy "európai színvonalú" vonatok járjanak a HÉV vonalain, mivel az egyik legnagyobb hátrány, hogy nagyon régiek a szerelvények - fűzte hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy több weboldalon felmerült, ebből a fejlesztésből alakulhatna ki az "5-ös metró", Loppert Dániel úgy fogalmazott: a megvalósíthatósági tanulmány erre még nem tér ki. Az építkezés legkorábban 2019-ben kezdődhet el - közölte a kommunikációs igazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.