Magyar gazdaság

Megugrott a szerb kézműves sörök népszerűsége

Az utóbbi egy év alatt 150 százalékkal ugrott meg a kézműves sörök termelése Szerbiában. Több mint húsz bejegyzett kis sörfőzdét tartanak nyilván, ezek több mint felét az utóbbi egy évben alapították. A legtöbb kézműves sört Belgrád, Újvidék és Nis város vonzáskörében állítják elő, a legnagyobbak már havi 30 hektolitert termelnek. Mára a teljes sörpiac 2,5 százalékát fedik le, ami szerény részesedés ugyan, de két éve ez az arány még nem érte el az 1 százalékot sem.

A szerbiai sörfőzőknek már egyesületük is van, a gazdasági kamara keretében pedig megalakult a kézműves sörök szakosztálya. Nehezíti a kis gyártók helyzetét, hogy az állam az adóztatás szempontjából nem tesz különbséget a nagyipari módszerekkel előállított és a kézműves sörök között, illetve hogy a behozatali alapanyagok esetében nem ismerik el a külföldi laboratóriumok által kiadott bizonylatokat, ezért azokat Szerbiában újra kell vizsgáltatni, ami pluszkiadással jár.

Szerbia szerb sör kézműves sör
Kapcsolódó cikkek