Magyar gazdaság

Ha ennél kevesebb pénzt keres, akkor a létminimum alatt él

A dolgozói szegénység leküzdésére további béremelésekre lenne szükség Magyarországon a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint.

A dolgozói szegénység leküzdésére további béremelésekre van szükség – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón a Policy Agenda által második alkalommal publikált létminimum számításokra reagálva.

Az eseményen bemutatott kutatás szerint, amelyet a Policy Agenda a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi módszertana alapján készített, tavaly havi 88 619 forint volt az egy felnőttből álló háztartás létminimum értéke, míg a tipikusnak mondható, két felnőttből és két gyerekből álló háztartásé havi 256 995 forint.

Kiss Ambrus, politológus a Policy Agenda vezető elemzője kifejtette: becslésük szerint jelenleg a magyar társadalom 36 százaléka él a létminimum szintje alatt. Hozzátette: a felmérés eredményei azt mutatják, hogy jelen állás szerint megvalósíthatónak látszik a szakszervezetek azon célkitűzése, hogy 2018 január 1-től minden 8 órában dolgozó munkavállaló nettó jövedelme érje el a létminimum összegét. A felmérés elkészítését a Friedrich Ebert Alapítvány támogatta.

létminimum szegénység béremelés
Kapcsolódó cikkek