BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több tízmilliárdból fejlődik a környezet- és természetvédelem

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelentős, mintegy 63 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik a környezet- és természetvédelemben Magyarországon a 2014-2020 közötti időszakban – mondta a földművelésügyi miniszter szombaton Tiszaderzsen.

Jelentős, mintegy 63 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik a környezet- és természetvédelemben Magyarországon a 2014-2020 közötti időszakban – mondta a földművelésügyi miniszter szombaton Tiszaderzsen.

Forrás: AFP

Fazekas Sándor a Szféra-Tisza Kft. által szervezett Tiszta tó a Tisza-tó című környezetvédelmi konferencián és a Tisza-tavi polgármesterek találkozójának szakmai rendezvényén tartott előadásában elmondta: a nemzeti ügyek kormánya valamennyi kabinet közül a legelkötelezettebb és a legtöbbet teszi a környezet-és természetvédelemért.

Kiemelte: a Tisza-tó környezetében található megyék foglalkoztatottsági helyzete javult, felére csökkent a munkanélküliség, a térségben keletkező jövedelem harmadával-negyedével nőtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.