Magyar gazdaság

Nem kiugróan, de nőtt a szerb GDP

Szerbia bruttó hazai terméke (GDP) 1,2 százalékkal nőtt az idén az első negyedévben 2016 ugyanezen időszakához képest – közölte a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) szerdán.

2016 utolsó negyedében 2,6 százalékkal, míg 2016 egészében 2,7 százalékkal bővült a szerb gazdaság. A statisztikai hivatal azt is közölte szerdán, hogy a szerb ipari termelés éves szinten 2,6 százalékkal csökkent áprilisban, a tavalyi éves bővülés 4,7 százalékos volt.

A szerb külkereskedelmi forgalom 12,5 százalékkal nőtt 2017 első négy hónapjában, míg a külkereskedelmi forgalom hiánya 17,5 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest, így április végén 1,36 milliárd eurót tett ki – számolt be róla a RZS. Az év első négy hónapjában a külkereskedelmi forgalom összértéke 10,88 milliárd euró volt, ebből az 4,76 milliárdot, az pedig 6,53 milliárd eurót tett ki.

A külkereskedelmi forgalom 64,9 százalékát a nyugat-balkáni ország az tagországaival bonyolítja le. Export szempontjából Szerbia legjelentősebb külkereskedelmi partnere Olaszország, Németország, Bosznia-Hercegovina, Oroszország és Románia, import szempontjából pedig Németország, Olaszország, Oroszország, Kína és Magyarország.

A statisztikai hivatal adatai szerint az év első negyedévében 14,6 százalékos volt a az országban, míg az azt megelőző három hónapban a munkaképes lakosság 13 százalékának nem volt munkahelye.

A szerb pénzügyminisztérium közlése szerint az államadósság április végén a 67,7 százalékát tette ki, 24,15 milliárd euró volt.

GDP növekedés szerb
Kapcsolódó cikkek