Magyar gazdaság

A Guinness család eladta második Guardi-festményét

A Christie’s londoni, régi mestereket felvonultató árverésén júliusban új aukciós rekord született, amikor Francesco Guardi a velencei Canale Grandét ábrázoló, monumentális festményét 26,2 millió fontért adták el, elhúzódó licitharcot követően.

A Christie’s londoni, régi mestereket felvonultató árverésén júliusban új aukciós rekord született, amikor Francesco Guardi a velencei Canale Grandét ábrázoló, monumentális festményét 26,2 millió fontért adták el, elhúzódó licitharcot követően. Az 1760-as években festett képen a Rialto híd és a Palazzo dei Camerlenghi látható. A 18. századi festményt számos híres kiállításon láthatta a közönség – legutóbb a londoni Nemzeti Galéria Canaletto és riválisai című tárlatán –, de csak második alkalommal szerepelt a műtárgypiacon. Először 1768-ban az angol nagykövet, Chaloner Arcedeckne vásárolta meg európai körutazása alatt, és 1891-ig a családja tulajdonában maradt. Majd a Christie’s Aukciósházon keresztül értékesítették, ekkor vette meg a műgyűjtő és sörgyártó Edward Cecil Guinness, és generációkon keresztül a Guinness család tulajdonában maradt, most ők árvereztették el.

A festmény az egyik legnagyobb méretű, amelyet Guardi valaha festett, és meglepően modern kompozíció, élethűen adja vissza a velencei légkört, a város varázsos, érzéki élményét. Az előzetes becslések az értékéről meglehetősen pontosnak bizonyultak, hiszen 25 millió font körüli árat vártak érte, végül 26,2 millió fontért kelt el. A képnek van egy párja, az egyik kép észak, a másik dél felé néz. Mindkettő a Guinness családé volt, és 2011-ig egy falon lógott a Guinness-birtokon. Majd az egyiket 2011-ben eladták a Sotheby’s közvetítésével 26,7 millió fontért, valószínűleg tengeren túli vásárlónak, mert a névtelenséget kérő vevő kikérte a kép exportengedélyét. Jelenleg ez a kép tartja a velencei látképek rekordárát, és most alig valamivel elmaradva a 2011-es ártól a másik Guardi lett a második. Az aukciósház, tudva, hogy a világ bármely fontos gyűjteményének fő darabja lehet, az árverés előtt több helyszínen is bemutatta. New York és Hongkong előtt a velencei biennálé nyitó hétvégéjén a velencei Aman Hotelben volt látható.

guinness
Kapcsolódó cikkek