BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Októberig biztosan nem lesz Tesco-sztrájk

Október 2-án folytatódnak a tárgyalások a Tescónál, jelentette be a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Október 2-án folytatódnak a tárgyalások a Tesco és az érintett szakszervezetek között a bérekről és a létszám alakulásáról – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a Tesco által hétfőn a szakszervezeteknek eljuttatott dokumentumokban a munkáltató arról számolt be, hogy 2017. szeptember 1-től visszamenőleg, a legkisebb keresetű dolgozók bérét bruttó 179 ezer forintra emeli. Ez a béremelés 10 ezer embert érint.

Forrás: AFP

Felidézte, hogy a szakszervezetek a 2016-os tescós bérekhez képest – amikor a legkisebb keresetű dolgozók havi fizetése bruttó 143 ezer forint volt – 25 százalékos béremelést követeltek idén.

Bubenkó Csaba úgy véli, hogy a Tesco által a szakszervezeteknek hétfőn eljuttatott dokumentumokból az derül ki, hogy a 15 százalékos létszámbővülésre vonatkozó szakszervezeti követelés nem valósul meg.

Ezért ebben a témában további egyeztetésre van szükség, valamint a KDFSZ elnöke szerint tárgyalni kell még a bérösszecsúszás problémájáról és a több éve a cégnél dolgozó munkavállalók anyagi megbecsüléséről is.

Kiemelte: minden kérdésben egyeztetnek a munkavállalókkal és ha ők elfogadják az egyes javaslatokat, akkor folytatódnak a tárgyalások, ha azonban nem támogatják azokat, akkor akár további munkabeszüntetések is jöhetnek. A szakszervezet a sztrájk lehetőségét fenntartja – mondta Bubenkó Csaba. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy „október 2-ig biztosan nem lesz sztrájk”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.