Magyar gazdaság

Sokat költenek gyógyszerre a magyarok

Az egészségügyi kiadások legnagyobb részét, 34,7 ezer forintot (67,6 százalék) gyógyszerre költötte a lakosság a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Tavaly az egy főre jutó egészségügyi kiadás 51 331 forint volt, 1800 forinttal több az egy évvel korábbinál – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kiadványából. Az egészségügyi kiadás tízből kilenc háztartásban merült fel költségként, és az összes kiadás 5 százalékát tette ki.

Forrás: MTI

A lakosság minden területen növelte fogyasztását, reálértéken a leginkább (10,7 százalékkal) a közlekedési kiadások emelkedtek. A legvisszafogottabb növekedés az egészségügy területén volt, ott a kiadások 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az egészségügyi kiadások legnagyobb részét, 34,7 ezer forintot (67,6 százalék) gyógyszerre költötte a lakosság, járóbeteg-ellátásra és kórházi szolgáltatásra átlagosan 10,4 ezer forintot fizettek ki a múlt évben. A teljes egészségügyi ráfordításból (fejenként és évente) 2881 forintot tett ki a hálapénz.

A gyermektelen háztartások egészségügyre 24,2 ezer forinttal költöttek többet, mit a gyermekes családok. A nyugdíjasok egészségügyi kiadásainak súlya 4,5 százalékponttal haladja meg az átlagost a magasabb gyógyszerköltségek miatt. Az idősek évente átlagosan 111,5 ezer forintot fordítottak az egészségükre. Az egészségügyi kiadások főleg azokban a háztartásokban haladják meg jelentősen az átlagos költést, ahol idős, 65 év feletti személy is él. Különösen igaz ez akkor, ha a háztartás csak 65 év felettiekből áll.

KSH gyógyszer LAKOSSÁG egészségügyi költés kiadások
Kapcsolódó cikkek