Mára térségi fejlesztési koncepcióvá erősödött a Pannónia szíve program, amelyet Bicske, Martonvásár és Vál kezdeményezett 2016-ban, s amelyre a kormány is kiemelt figyelmet fordít. Az így született, elsősorban idegenforgalmi projekt megvalósítása révén a Velencei-tó, a Váli-völgy és a Vértes kiemelt térséggé válhat. A Pannónia szíve program a térséget helyi értékeken alapuló, akár nemzetközi szintű turisztikai célponttá szeretné fejleszteni.
A fő feladat a helyi infrastruktúra megfelelő szintre emelése, jó minőségű szolgáltatások nyújtása és a dolgozók életkörülményeinek javítása. Ezek nélkül nem elégíthetők ki minőségi szinten a látogatók igényei sem. A kulturális beruházások a meglévő értékek kiemelését, erősítését, rekonstrukcióját célozzák, míg a rekreációhoz és sporthoz kapcsolódók kiegészítik, akár nemzetközi szintűre is emelhetik a térség turisztikai vonzerejét.
„Átfogó fejlesztésekre van szükség a régióban, amely évtizedekig hátrányos helyzetben volt. Azért kell összefognunk, hogy ezt a hátrányt ledolgozzuk. Az ország e térségében állnak legsűrűbben a nemesi és a főnemesi kastélyok, bár ez a második világháború után csöppet sem volt pozitívum. Kettő kivételével teljesen le is romlott az állaguk. A program során huszonhárom település bevonásával mintegy száz lehetséges fejlesztési pontot találtunk, ezeket a koncepcióban rögzítettük” – mondta Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, miniszterelnöki fejlesztési biztos. Közölte, hogy a program zászlóshajója Etyek lett, amely turisztikailag egyébként is ismert.
Az elmúlt néhány évben a régió települései főként TOP-os pályázatokból fejlesztettek, miközben keresték a kapcsolódási pontokat, hogy összefogva az egész területet érintő problémákat is meg tudják oldani. Az egyik ilyen kapcsolódási ponton az Országos Vízügyi Főigazgatóság égisze alatt történt árvízmentesítés, valamint a patakok rehabilitációja, összesen mintegy
5 milliárd forintból.
A települések polgármesterei ismertették a program részeként folyó fejlesztéseket. Csabdi például bővíti az általános iskola kapacitását, s tavaly ősszel átadta az Etyeket Tarjánnal összekötő kerékpárutat. Alcsútdobozon küszöbön áll a műemlék gazdatiszti épület felújítása, és a szintén műemlék régi kazánház kulturális célú átalakítása. Tabajd a többi közt oktatási intézményeit fejleszti, Vértesacsán a vízminőséget javítják, a Váli-völgyi Kisvasút pedig hamarosan eléri Vértesacsát, megújul a régi állomásépület és környéke. Válon többek között az Ürményi-kastély, az azt körülvevő épületek és a park helyreállítása, továbbá a katolikus templom felújítása tart. Felcsúton bővítik az iskolát, s hamarosan létrejön a Váli-völgyi Iskolaközpont. Befejeződött a körforgalom és a járdaépítés.
„A Modern falu programhoz már előre dolgozunk, sok fejlesztést valósítottunk meg. Távolabbi terveink közt szerepel még egy csónakázótó kialakítása a víztározó helyén, ezzel igyekszünk turistákat idecsábítani” – mondta a Világgazdaság érdeklődésére Mészáros László, Felcsút alpolgármestere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.