A tízéves átlagnál akár 20 százalékkal több lehet, így a 80 ezer tonnát is meghaladhatja az idei meggytermés – mondta a Világgazdaság kérdésére Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke. Ám a következő időszakban várható meleg, csapadékos idő kedvez a gombabetegségeknek, s elképzelhető még a cseresznyelégy kártétele is, ezek pedig több ezer tonnával csökkenthetik a mennyiséget – tette hozzá. Az azonban biztos, hogy a szezon rövidebb lesz, három-négy hét alatt lefut, mivel több fajta érése a megszokottnál hét-tíz nappal korábban várható. Így időszakos túlkínálat alakulhat ki a piacon.
Ezek miatt sok még a bizonytalanság, ami nemcsak a mennyiségre, hanem az árakra is igaz. Valószínűsíthető, hogy az átlagosnak számító nettó 150-160 körüli ipari felvásárlási ár lesz a kiindulópont, de azt, hogy innen merre indul el, az említett tényezőkön kívül az exportlehetőségek is befolyásolják – mondta az alelnök. Tavaly az ottani fagykárok miatt jelentős volt a lengyel kereslet, ami most is megfigyelhető a piacon, a kérdés az, hogy a szezonban így marad-e.
A hazai éves meggyfogyasztás mintegy 15 ezer tonna. Ezen belül az utóbbi években nőtt a friss meggy forgalma, de továbbra is a befőtté a legnagyobb piaci részesedés. Magyarországon mintegy 14 ezer hektáron termesztenek meggyet, az éves termés az évjárati hatásoktól függően 60–90 ezer tonna között ingadozik – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. Magyarország az Európai Unió egyik meghatározó meggytermelője, Lengyelország után a második helyen áll. Az exportpiacokon, elsősorban Németországban keresett a magyar meggy, miután minősége európai viszonylatban is nagyon jó, a hazai nemesítésű fajták kiváló beltartalmi értékűek – áll a NAK közleményében. A hazai meggy mintegy 80 százaléka kerül exportra, ebből 20-25 ezer tonna friss meggy, 38-45 ezer tonna befőtt, 4-6 ezer tonna pedig fagyasztott meggy.
A meggy az alma után a második legnagyobb területű gyümölcsfajunk. A KSH gyümölcsültetvény-összeírásából kiderült, hogy a meggytermő területek felmérése szerint az ültetvények területének 37 százaléka ugyan öntözhető, de a gazdálkodók e kapacitásnak tavaly a felét sem használták ki. A meggy fajtaválasztéka is meglehetősen széles: a KSH szakemberei huszonöt fajtát írtak össze, amelyek közül a legfontosabbak az érdi bőtermő, az újfehértói fürtös és a kántorjánosi. A jelek szerint a gyümölcstermesztők bíznak a meggyben. A legjelentősebb kilenc hazai gyümölcsfajból a következő öt év kivágási és telepítési tervei alapján a mostani 14 ezer hektárt elfoglaló meggyültetvények területe nő leginkább (1700 hektárral).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.