Magyar gazdaság

Óriási beruházások lesznek Hajdúszoboszlón

Saját és európai uniós forrásból csaknem kétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg az idén Hajdúszoboszlón – közölte a fürdőváros polgármestere.

Sóvágó László tájékoztatása szerint teljesen felújítják a gyógyfürdő melletti szabadtéri színpadot, a fürdő előtti parkot és 350 millió forintos költségből új szabadidő parkot alakítanak ki a városban.

Már készülnek a városi piac átalakításának tervei, a munkálatok várhatóan az év második felében kezdődnek – tette hozzá megjegyezve, hogy

ezeket a beruházásokat mintegy egymilliárd forint értékben saját forrásból finanszírozza a csaknem hatmilliárdos éves költségvetésű önkormányzat.

Azt is elmondta, hogy költségvetésük mintegy egyharmada a helyi adóbevételekből származik.

Az Aqua-Palace fedett élményfürdőhöz vezető promenádot alakítanak ki a Gábor Áron utcán
Fotó: Oláh Tibor

További csaknem egymilliárdos fejlesztést európai uniós pályázati forrásokból, illetve a hozzá kapcsolódó központi költségvetési támogatásból valósítanak meg ebben az évben. Kiemelte ezek közül az Ebes-Hajdúszoboszló kerékpárút építését, illetve összekötését a Hajdúszoboszló-Nagyhegyes-Balmazújváros kerékpárúttal.

Átépítik a hajdúszoboszlói városközpont egy részét is, amelynek a lakosság szempontjából egyik legfontosabb elemének a műjégpálya kialakítását nevezte a polgármester.

Az idei adventtől a téli hónapokban jégpályaként funkcionál a létesítmény, az év további időszakában pedig a termelői piac helyszíne lesz – mondta Sóvágó László.bMegemlítette azt is, hogy a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó kiemelt turisztika övezet fejlesztése keretében Hajdúszoboszló ötmilliárdos kormányzati forrásra számíthat az elkövetkező években.

Ebből a forrásból – a fürdőfejlesztési tervek mellett – két fontos városi idegenforgalmi beruházás valósulhat meg. Az egyik

a Mátyás király sétány átalakítása,

amely kilenc kanyarral kígyózik majd végig a szállodasoron, s minden kanyarban egy-egy érdekes látványelem fogadja majd a látogatókat. A másik beruházás keretében

az Aqua-Palace fedett élményfürdőhöz vezető promenádot alakítanak ki a Gábor Áron utcán

- ismertette a fejlesztési terveket Hajdúszoboszló polgármestere.

 

Hajdószoboszló beruházás fejlesztés
Kapcsolódó cikkek