BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállt a termelői árak csökkenése a tejpiacon

Bejött a tejpiaci szereplők jóslata, és júliusban valóban nem csökkent tovább a nyers tej termelői ára, sőt a júniusihoz képest az átlagár 1 százalékkal, 91,14 forintra emelkedett. Januárban még 99,37 forint volt a kilogrammonkénti átlagár. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint a júliusi árnövekedés a fehérje- és a zsírtartalom kismértékű javulásának eredménye, ugyanis az alapár szinten maradt. A szakértők a következő egy-két hónapban nem számítanak jelentős ármozgásra.

A nyers tej kiviteli ára egy kilóra vetítve 103,32 forint volt júliusban, ami az előző havinál 8 százalékkal magasabb, míg az egy évvel korábbinál 1 százalékkal alacsonyabb. Bár a kiviteli ár 13 százalékkal haladta meg a termelői átlagárat, az AKI adatai szerint a nyers tej kiszállítása 24 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Júliusban a termelők és a kereskedők 38 százalékkal kevesebb, míg a feldolgozók 28 százalékkal több nyers tejet exportáltak, a termelők és a kereskedők nyerstej-kivitele pedig 82 százalékkal volt magasabb a feldolgozókénál.

A legtöbb feldolgozott termék átadási ára a nyerstej-áraknál lényegesen jobban emelkedett az elmúlt évben: a hazai előállítású adagolt vajé 22, a tejfölé 13, a 2,8 százalékos zsírtartalmú zacskós friss és dobozos tartós tejé egyaránt 4, a 2,8 százalékos zsírtartalmú dobozos friss tejé pedig 3 százalékkal. Ezzel szemben 1 százalékkal csökkent a tehéntúróé, 2, illetve 3 százalékkal pedig az 1,5 százalékos zsírtartalmú dobozos tartós tejé és a trappista sajté. A KSH adatai szerint ugyanakkor a trappista sajt áfa nélküli fogyasztói ára nem változott ugyanebben az összehasonlításban.

Az európai és a világpiaci nyerstej-árakról rendelkezésre álló júniusi információk szerint – miközben akkor Magyarországon stagnáltak az árak – az Európai Unióban 3, Új-Zélandon 9 százalékkal, az Egyesült Államokban pedig 6 százalékkal csökkent az ár az egy évvel korábbihoz képest. Idén a globális tejtermelés a 2017-est 16,7 millió tonnával meghaladva, 829 millió tonnára nőhet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének júliusi előrejelzése szerint, 2014 óta a legerőteljesebb növekedést produkálva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.