BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel 15 éves csúcson a török infláció

A török statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint tavaly augusztushoz képest 17,9 százalékkal, júliushoz képest pedig 2,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Júliusban éves szinten 15,85 százalékos, havi szinten pedig 0,55 százalékos emelkedést mértek.

A török statisztikai hivatal szerint a termelői árak éves összevetésben 32,13 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 6,6 százalékkal ugrottak meg augusztusban, jelentősen gyorsult az ütem a júliusban mért 25, illetve 1,77 százalékhoz képest.

A török jegybank hétfőn közölte, hogy

az inflációs kilátásokat illetően a közelmúltbeli fejlemények komoly kockázatokat jelentenek az árstabilitásra. A jegybank jelezte azt is, hogy intézkedésekre készül.

A török jegybank szeptember 13-án tartja következő kamatdöntő ülését. Júliusban – a piaci várakozásokkal ellentétben – szinten tartotta az irányadó kamatát. Elemzők arra számítottak, hogy a vágtató infláció miatt 100-125 bázisponttal emel az egyhetes repokamat 17,75 százalékos szintjén.

A török líra 1,5 százalékkal gyengült az inflációs adatsor közzététele után. Hétfő délben a dollárt 1,05 százalékos pluszban, 6,6191 török lírán jegyezték, de napi csúcsán 6,7328 lírán is forgott. A líra gyengülését a jegybank közleménye tartotta kordában.

Fotó: Yasin Akgul/ AFP

Inan Demir, a Nomura International pénzügyi szolgáltató csoport közgazdásza kiemelte, hogy a piac úgy értelmezte a közleményt, mint annak jelzését, hogy kamatemelést hajt végre a központi bank következő ülésén. Véleménye szerint 500-550 bázisponttal kellene emelni az egyhetes repokamatot, hogy kezelni tudják az infláció romlását.

Ezt kell tenniük, de hogy képesek lesznek-e rá, az egy másik kérdés

– tette hozzá.

A török jegybankra két irányból egymással ellentétes hatású nyomás is nehezedik. Egyfelől a piacok kamatemelésre ösztökélik a vágtató infláció megfékezésének érdekében, másfelől viszont a kormány azt várja el, hogy tartsa alacsonyan a kamatokat a gazdasági növekedés támogatásának érdekében.

A magasabb kamat segít kordában tartani az inflációt és erősíti a nemzeti valutát. A török líra az év eleje óta több mint 40 százalékkal gyengült. A gyengébb líra egyebek között azt eredményezi, hogy a cégeknek nehezebb fizetni külföldi devizában fennálló adósságaikat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.