Rengeteg pénzbe kerül a pontgyűjtés

Mi adta az első nagy lökést, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) komolyabban foglalkozzon a 3×3-as kosárlabdával?

Moszkvában volt 2014-ben a világbajnokság, ahol összesítésben 21.-ek lettünk, én ekkor csöppentem bele. Mi ott még csak ismerkedtünk ezzel a játékkal, teljesen a nulláról kezdtük. A következő évben nem volt semmilyen világverseny, viszont a szövetségnek köszönhetően négy hetet dolgozhattunk együtt, a környező országokba pedig tornákra járhattunk. Úgy érzem, hogy akkor indult el valami, mert a mostani csapat magja akkor kezdett igazán ráérezni a játék ízére. 2016-ban a bajnokság vége után egyből újra edzőtáborba vonultunk, tornákra jártunk, június végén pedig óriási meglepetésre megnyertük az Eb-selejtezőt. Bátran állíthatom, hogy akkor ott az egy kisebb csoda volt, legalábbis mi annak éltük meg. A döntőben azokat a románokat vertük, akiktől addig mindig kikaptunk. Ezután szeptemberben Bukarestbe utaztunk az Eb-re, ahol következett a még nagyobb csoda, mert veretlenül lettünk Európa-bajnoki aranyérmesek.

Mitől lehet valaki jó 3×3-as kosárlabdázó? Milyen más vagy pluszkészségek kellenek az öt-öt elleni játékhoz képest?

A rettentő nagy alázat és a játék szeretete elengedhetetlen. Persze mindenki ezt válaszolja erre a kérdésre, de itt tényleg fontos, hogy a játékos csak a mérkőzést lássa maga előtt. Sokszor előfordul, hogy a tűző napon kell órákat ülni a következő mérkőzésre várva, a meccs csak fél órával a kiírt időpont után kezdődik a csúszások miatt, vagy hogy egy sorsdöntő mérkőzésre csak egy bevásárlóközpont aulájában van lehetőség melegíteni. Idén nyáron például az is előfordult, hogy a manilai világbajnokságon a legfontosabb csoportmeccsünkre az egyik játékosnak hét órával a mérkőzés kezdete előtt ki kellett mennie a pályára, mert egyéni versenyszáma volt, és a transzfer vissza a hotelbe nem volt garantálva, így ő egész nap kint ült a csarnokban, míg a csapattársai megérkeztek. Az odaadás mellett természetesen fontos a játéktudás is, ám egyáltalán nem biztos, hogy aki jó öt-öt játékos, az jó lesz 3×3-ban is.

Nemrég derült ki, hogy a 3×3 is olimpiai sportág lesz. Milyen módon juthatunk ki az olimpiára?

Három módon is ki lehet jutni, de egyiket sem adják ingyen. Az első, hogy 2019. november 1-jén megnézik a világranglistát, és az akkori első három csapat automatikusan kint van. Majd a következő húsz csapatnak 2020 májusában rendeznek egy kvalifikációs tornát, ahonnan újabb három csapat nyer részvételt. Végül a fennmaradó 17 csapatból kihúzzák azokat az országokat, amelyek az öt-öt szakágban 2012-ben és 2016-ban részt vettek már olimpián, és az így maradó országok első hat csapatának júniusban rendeznek egy utolsó selejtezőt, ahonnan már csak egy biztosíthatja a helyét az ötkarikás játékokon. Japán alanyi jogon már kint van az olimpián, de az indulását még felülbírálják, és ha nem fogadják el, akkor az első körben négy csapat helyét biztosítják automatikusan.

Melyik út lehet reális számunkra?

Akár mindhárom, de ha találunk támogatót, hogy sok pénzdíjas nemzetközi tornát rendezzünk, akkor talán egyből az első. Ugyanakkor látnunk kell, hogy olyan országokkal, mint Kína – ha olyan dologról van szó, amelyben szerepe van a pénznek és a nagy tömegnek – nehezen versenyezhetünk. Az idei év elején még vezettük a világranglistát, de ma már csak kilencedikek vagyunk. Kína olyan magasan vezeti a rangsort, hogy mostanában nem fogja utolérni senki. Azonban tekintve, hogy csak egy évet vesznek alapul, nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy 2018. november 1-je és 2019. november 1-je közt sok pontot gyűjtsünk.

Ki és mivel támogathatja, hogy sok itthoni torna legyen, amiért pontot kapunk?

Mindenekelőtt pénzdíjjal. Van egy rangsor a tornák között, amely a részt vevő csapatok számán, a világranglistán elfoglalt pozíción és a pénzdíj összegén alapszik. Ezen a nyáron – egész Európát tekintve – mindössze három olyan torna volt, amely a legmagasabb női kategóriának felelt meg. Kimondottan nehéz tehát „sokpontos” rendezvényen részt venni, pláne rendezni, mert a pontgyűjtéshez pénz is kell.

Ha jól értem, a 3×3-as kosárlabda ugyanúgy működik, mint a tenisz: világranglista, pénzdíjas tornák. Mekkora pénzdíjakról beszélünk? Mennyit hozunk haza, ha egy kiemelt tornán jól szereplünk?

A torna összdíjazása ötezer dollár. Ebből az első helyezett maximum 3500-at hoz el.

Tehát ha mi vagyunk a rendezők, akkor mintegy másfél millió

forintot kell szétosztanunk.

A szövetség, egyéb szponzor vagy magánbefektető tudna támogatni egy ilyen eseményt?

Igen, a pénzdíj ennyi, de emellett a pluszköltségeket sem szabad elfelejteni, mint például szállás, étkezés, pályaállítás, bírók vagy asztalszemélyzet biztosítása. Úgy gondolom, az is megoldható lenne, hogy a felsoroltak közül ne csak az egyiket terhelje az ezzel járó kiadás. A legnagyobb tétel azonban valóban a pénzdíj, amelyet szponzor révén lehetne a legkönnyebben megoldani.

Az olimpiai remények függvényében nincs erre külön költségvetése az MKOSZ-nek? Elvégre, ha ilyen a rendszer, akkor akár a saját kezünkben is lehet a sorsunk.

A költségvetés mindig egy évre készül el. Ebbe egy pálya felállítása és a személyzet költségei beleférnek, de a pénzdíj kényes rész lehet. Ezért lenne egyszerűbb, ha ezt mondjuk egy névadó szponzor finanszírozná. De ebben a szakágban például már a férfi World Tour állomásain megnyerhető pénzdíjakat a nemzetközi szövetség, a FIBA állja, és itt már nem ötezer, hanem harmincezer dollárról beszélünk.

Mennyiből gazdálkodik a 3×3-as szakág évente?

A teljes szakág gazdasági ügyeibe nem látok bele. Mi a felnőtt női válogatottal nagyjából 14,5 millió forintból dolgozunk.

Ez nem valami sok ahhoz képest, hogy egy Európa-bajnok és világbaj­noki ezüstérmes csapatról beszélünk.

Nem túl sok, de azt gondolom, minden igényünk ki van elégítve. Csak köszönet illeti a szövetséget, mert mindenben maximálisan támogatnak bennünket. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról. A románokat például – ha jól tudom – csak mezzel szponzorálják, minden mást egy külön szervezet áll nekik. Ellenpéldaként említhetjük a franciákat, akik olyan stábbal és annyi játékossal működtetik ezt a szakágat, hogy követni is nehéz.

Ez a 14,5 millió a sok kötelező költségen kívül a játékosok napidíját vagy fizetését is tartalmazza?

A játékosok nem kapnak napidíjat, sem fizetést. Egy jól sikerült szezon után van megszerezhető prémium. Napjainkban a válogatottsággal kapcsolatban állandóan felmerül a díjazás. Én tizenkét évig voltam úgy válogatott, hogy egy forintot nem kaptam és nem is kértem. Mostanában viszont folyton azt hallani, hogy a sportolók pénzt kérnek azért, hogy a hazájukért játsszanak. Megváltoztak a dolgok, a társadalom is más lett. Manapság a fiatalok semmit nem csinálnak csak úgy, mindenért ellenszolgáltatást várnak. Nekem szerencsére nem ilyenek a játékosaim.

Ezen a nyáron nem jöttek úgy az eredmények, ahogy az elmúlt években megszokhattuk. Megfordult már a fejében, hogy esetleg túl gyorsan jöttek a nagy sikerek? Gondolkodik azon, hogy az olimpiai kvalifikációs szakasz előtt kipróbál új embereket az esetleges versenyszellem jegyében?

Megítélés kérdése, hogy az idei eredményeink csalódást keltők-e. A vb-n már harmadszor kerültünk be a legjobb nyolc csapat közé, és a nehezebb csoportunkból kifolyólag „csak” nyolcadikok lettünk. Az Eb-selejtezőn sikerült kvalifikálni magunkat, és az Euró­pa-bajnokság még előttünk van. De visszatérve a kérdésére: igen, vannak már tervben játékosok, akiket szeretnék megnézni, hogy fekszik-e nekik ez a játék.

Ha a szívére teszi a kezét, nem csalódott?

Dehogyisnem! Ám a missziónk jóval nagyobb, mint mondjuk az idei vb-szereplés. Az egész szakágat építjük, és annak ellenére, hogy még nagyon az út elején járunk, már most kiváló eredményeink vannak. És ne felejtsük el, hogy hétvégén éremért megyünk az Eb-re.

Névjegy

Károlyi Andrea 1975. június 5-én született Budapesten. Klubjai játékosként a BSE (1987–1995), a Ferencváros (1995–2000), a Pécs (2000–2005) és a Sopron (2005–2008) voltak. Hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros kupagyőztes, 1997-ben tagja volt az Európa-bajnoki negyedik válogatottnak, 2005-ben pedig az év játékosának választották. Edzőként 2016-ban Eb-győztes lett a 3×3-as válogatottal, 2017-ben pedig vb-ezüstérmes.