BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gyermekvállalásnak is jót tett az otthonteremtési program

A gyermekvállalásnak és az építőiparnak is lendületet adott az otthonteremtési program.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 45 ezer gyermek vállalását segítette; az otthonteremtési program bevezetése óta 90 ezer családot tudtak támogatni.

– mondta Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1-en.

Az államtitkár kiemelte, nagyon nagy igény van arra, hogy segítsék a fiatalokat az első otthon megszerzésében, s ha bővül a család, segítsenek a továbblépésben. Ezért döntött a kormány a csok kibővítéséről.

A kormánydöntés értelmében a kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emelik.

Fotó: AFP

Novák Katalin elmondta, a csokhoz járó kamattámogatott hitelt 85 százalékban igénybe vették. Jelentős előrelépésnek nevezte a csok kibővítését. Úgy értékelt,

az nemcsak a kétgyermekes, hanem azon egygyermekes családoknak is „komoly üzenet”, akik további gyermeket terveznek.

Jelezte: a következő hónapokban a kormány olyan nemzeti konzultációt folytat, melynek fókuszában kifejezetten a családpolitika lesz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.