BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Autóipari óriások tartanak hazánkba

Budapesten lesz a brit Jaguar új műszaki fejlesztőközpontja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A központban az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd, az első lépésben száz magyar mérnöknek munkát adva.

A Jaguar – amely tavaly négymilliárd fontot költött kutatás-fejlesztésre – 2020-tól alap­­vetően már elektromos meghaj­tással tervezi autóit, a budapesti központ egyik fő fejlesztési területe az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés lesz. Szijjártó Péter szerint a Jaguar döntésekor sokat nyomott a latban az, hogy Európában itt a legalacsonyabb a társasági adó, valamint magas a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó hazai adókedvezmények mértéke és a műszaki felsőoktatás színvonala. A társaságnak a budapestihez hasonló központja csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van.

A külgazdasági miniszter szerint a magyar autóipar termelési értéke 2018 végére várhatóan meghaladja a 8500 milliárd forintot, az év első nyolc hónapjában a gazdasági kibocsátás több mint 28,2 százalékát az autóipar adta. És a fejlődés nem áll meg. A hét végére a miniszterelnök küldöttségében Sanghajba érkező Szijjártó Péter már arról beszélt, hogy napokon belül bejelentik: a világ egyik legnagyobb kínai autóipari beszállító vállalata több mint 110 millió dolláros kelet-magyarországi beruházást indít, az új üzem a vállalat első Kínán kívüli gyártási központja lesz.

A miniszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy megnyitotta a városban az új magyar kereskedelmi központot. Itt egyebek mellett arról beszélt, hogy immár nemcsak Nyugatról Keletre áramlik a tőke olcsó munkaerőt keresve: a legújabb technológiai színvonalat képviselő, nagy távol-keleti vállalatok egyre erősebb fejlesztésekbe kezdenek, és így egyre nagyobb piaci részesedésre tesznek szert

Európában és Észak-Amerikában. A kínai piaci lehetőségekért folyik a harc, ezért a magyar kormány a tervek szerint Sanghaj mellett Kína hat további nagy, egyenként a tízmilliót is meghaladó lélekszámú városában nyit kereskedelmi képviseletet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.