Növekedhet a biogazdaságok területe
Öt éven keresztül kaphatnak támogatást az ökológiai gazdálkodásra áttérni kívánó agrárgazdálkodók, illetve a feltételeknek már megfelelő gazdaságok a fenntartásra. A 12 milliárd forintos keretösszegű támogatásra december 1-je és 15-e között lehet pályázni. Az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó kötelezettségvállalási időszak 2019. január 1-jétől 2023. december 31-ig tart.
A legutóbbi pályázathoz képest a mostani kiírásban történt néhány fontos változás – hívta fel a figyelmet Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke. Ettől az évtől például támogathatóvá vált a csipkebogyó, a füge és a kivi is. A támogatás vissza nem térítendő, az elbírálás hektáralapon történik. A szakértők számításai szerint mintegy 900 gazdaság juthat pályázati forráshoz. Jelenleg 3600 regisztrált ökogazdálkodó van Magyarországon, több mint kétszer annyi, mint ahányat 2005-ben nyilvántartottak, de a félmillió agrárvállalkozóhoz képest az arányuk az egy százalékot sem éri el. Ám szakértők szerint érdemes azt is figyelembe venni, hogy 180 ezer körüli – idén 172 ezer – a területalapú támogatást igénylő gazdálkodók száma, ehhez képest az ökogazdálkodók aránya már 5 százalék.
Az ökológiai gazdálkodásba 200 ezer hektárnyi földterületet vontak be, de ennek csupán valamivel több, mint a fele minősül jelenleg is biogazdálkodásra alkalmas térségnek, ami pedig az összes mezőgazdasági terület 2 százaléka körüli arány. Ez azonban a következő években növekedni fog, mivel a fennmaradó földterületet éppen „átállítják” az ökológiai gazdálkodásra: ezeken csak a vegyszerek kiürülése után lehet teljes értékű ökológiai gazdálkodást folytatni.


