Magyar gazdaság

Orbán Viktor a Huawei elnökével is tárgyalt Sanghajban

Közép-Európa gazdasági növekedése kétszer nagyobb az európai átlagnál, amire Kína is felfigyelt – mondta Orbán Viktor kormányfő hétfőn Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE).

A házigazda Hszi Csin-ping kínai elnök, valamint több más állam- és kormányfő részvételével tartott megnyitón a miniszterelnök kifejtette: felmerül a kérdés, Magyarország hogyan került fel a sanghaji expóra meghívott „óriások” listájára. Szavai szerint a válasz Közép-Európa. Magyarország ugyanis nem csak magát képviseli:

amikor Magyarország hangját hallják, a régiónk hangját hallják,

azé a régióét, amely Európa növekedési motorjává vált – mondta. Orbán Viktor beszédében jelezte,

a növekedési ráta Közép-Európában kétszer magasabb, mint az európai átlag,

és széles körű egyetértés van arról, hogy a régió a jövőben is az európai növekedés forrása lesz.

Orbán Viktor beszédet mond Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Expón (CIIE)
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Felhívta a figyelmet arra is: a közép-európai országok egybehangzó gazdaság- és társadalompolitikája biztosította, hogy ezek az államok képesek voltak saját nemzeti, politikai, kulturális identitásukat megőrizni még a jelentős illegális migrációs nyomás alatt is.

A miniszterelnök kiemelte: Kína is felfigyelt Közép-Európa fejlődésére, amikor létrehozta a 16+1-es csoportot, azaz Kína és 16 kelet-közép-európai ország együttműködési formációját. Magyarország elkötelezett e platform erősítésében – jelentette ki, emlékeztetve, hogy a közeljövőben Budapesten lesz a tömörülés jegybanki vezetőinek találkozója.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország mindig is támogatta a lehető legszabadabb és legegyenlőbb világkereskedelmi hálózatot, és mindig támogatója volt az eurázsiai együttműködésnek. Ezért is érdekelt a kínai Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezés sikerében – hangsúlyozta.

Orbán Viktor és Guo Ping, a Huawei csoport elnöke
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A kormányfő elmondta, nagyra értékeli a kínai vállalatok magyarországi jelenlétét. Többet is megemlített közülük, például a Bank of Chinát – amely Budapesten hozta létre regionális központját –, továbbá a Huaweit és a Wanhuát.

Ezek a kínai vállalatok is hozzájárultak ahhoz – folytatta –, hogy Magyarországon tulajdonképpen sikerült elérni a teljes foglalkoztatottságot, és jelentős szerepet játszanak abban, hogy a magyar gazdaságnak hosszú távon is 4 százalék feletti legyen a bővülése.

Magyarország büszke arra is, hogy a Kínába irányuló a régió országai közül nála a legmagasabb: a magyar műszaki, gyógyszer- és élelmiszeripari termékek egyre nagyobb számban vannak jelen a kínai piacon – tette hozzá, majd rámutatott:

a tavalyi, minden idők legjobb exportadatai után az idén eddig további 18 százalékos növekedés volt megfigyelhető a két ország közötti kereskedelemben.

A miniszterelnök megjegyezte: kedden több üzleti megállapodást is köt a magyar és a kínai fél Sanghajban, például a tejipar, az innovatív energia és a vízmenedzsment területén.

A magyar kormányfő és Guo Ping, a Huawei csoport elnöke tárgyal Sanghajban
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A megnyitó után Orbán Viktor a kínai államfővel és a többi részt vevő ország delegációvezetőjével együtt megtekintette az expó kiemelt pavilonjait.

A sanghaji expóra látogató magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.

Az expót több mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével rendezik meg, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki. A külföldi díszvendégek Magyarország mellett: Brazília, Kanada, Egyiptom, Németország, Indonézia, Mexikó, Pakisztán, Oroszország, Dél-Afrika, Vietnam és Nagy-Britannia.

A Huawei elnökével tárgyalt Sanghajban a magyar kormány delegációja

A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) hétfői megnyitását követően Sanghajban – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A találkozó illeszkedett az eddigi megbeszélések sorába, amelyet a magyar kormányzat rendszeresen folytat a stratégiai partnercéggel – közölte.

Guo Ping a találkozón elmondta:

a Huawei prosperál Magyarországon, 2005-ös indulása óta 1,2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon,

és elindította az európai távközlési cégek felhőszolgáltatásait segítő központját (Europe Operations and Maintenance Centre). A felhőszolgáltatásokat működtető első 30 mérnök létszámának növelése a vállalat európai helyzetének, üzletmenetének alakulásától függ a továbbiakban – hangsúlyozta a cég elnöke.

A mostani sanghaji megbeszélés fő témája volt még a társadalom, a gazdaság, a biztonság digitális átalakulása. A felek egyetértettek abban, hogy az az ország, amelyik ebben lemarad, globálisan hátrányba kerül.

A Huawei Technologies a világ egyik vezető infokommunikációs és távközlési beszállítója, Kína legnagyobb magánvállalata. Az első kínai cég volt, amellyel 2013-ban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a magyar kormány. A Huawei Magyarországon több mint 2000 embernek biztosít munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja – gyártási és logisztikai – Magyarországon működik.

Az elmúlt öt évben a magyar leányvállalat mintegy 40 milliárd forint adót fizetett be a magyar költségvetésbe, ebből tavaly 13 milliárdot, a 2017-es forgalma 57 milliárd forintot tett ki. A Huawei az egyik legnagyobb vámfizető közé is tartozik Magyarországon. A 170 országban jelenlévő vállalat globális forgalma 2017-ben 92 milliárd dollár volt, idén valószínűleg eléri a 100 milliárd dollárt – olvasható a cég tájékoztatójában.

Orbán Viktor 16+1 Kína
Kapcsolódó cikkek