BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU-tól érkezett idén a támogatási pénz négyötöde

Az idei agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra elkülönített 791,1 milliárd forintból 2018. szeptember 30-ig 343,5 milliárd forintot fizettek ki a jogosultaknak – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). A támogatások kifizetése többnyire nem időarányos, több jogcím az év második felében teljesül, és lehetnek áthúzódó kifizetések is.

Nincs változás a korábbi évekhez képest abban, hogy idén is a termelőknek nyújtott közvetlen támogatások domináltak az agrár- és vidékfejlesztési támogatások között. Az ágazatba érkező összes támogatás 54,9 százaléka jutott el közvetlen támogatás formájában a kedvezményezettekhez, ami több mint 188 milliárd forintot tett ki.

A támogatások további 27,9 százaléka vidékfejlesztési intézkedésekre irányult. A Vidékfejlesztési program 2014–2020 keretében 95,8 milliárd forintot folyósítottak, míg a Magyar halgazdálkodási operatív programra 2018. szeptember 30-ig nem történt kifizetés.

A magyar költségvetésből 46,0 milliárd forintot fordítottak nemzeti támogatásokra a harmadik negyedév végéig.

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások keretében 2018. szeptember 30-ig folyósított összeg az előző év azonos időszakinál 93,3 milliárd forinttal több volt. Az AKI adatai szerint a növekedés a közvetlen termelői támogatásoknál és a vidékfejlesztési intézkedéseknél jelentkezett a legnagyobb mértékben, főként az áthúzódó kifizetések miatt. A piaci és egyéb támogatások félmilliárd forinttal haladták meg az előző évit, nemzeti támogatásokra pedig nagyságrendileg az egy évvel korábbival megegyező összeget fordítottak.

Az agrárium és a vidék fejlesztését célzó támogatási összeg 79 százalékban uniós, 21 százalékban nemzeti forrás: európai uniós forrásból 272,7 milliárd forintot, hazai forrásból további 70,9 milliárdot fizettek ki. Ezen belül a társfinanszírozással megvalósult támogatásokra uniós forrásból 78,2, hazai költségvetésből 24,9 milliárd forintot fordítottak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.