BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már jövőre több mint 150 milliárd megy majd a Magyar falu programra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Legalább 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden.

Gulyás Gergely kiemelte:

a kormány célja, hogy a vidéken, kistelepüléseken élő emberek életminősége a lehető legmagasabb legyen,

a közszolgáltatások elérhetősége a legkisebb településeken is lényegesen javuljon. Ennek érdekében a kormány 150 milliárd forintot különít el a Magyar falu program három célterületére.

Falusi csokra 25 milliárd

A miniszter elmondta: a közszolgáltatások fejlesztésére 75 milliárd, a vidéken maradást segítő „falusi csok” programra 25 milliárd, a mellékúthálózat fejlesztésére pedig további legalább 50 milliárd forintot fordít a kormány. Hozzátette, jelenleg is folynak a tárgyalások további 25 milliárd forintos kormányzati támogatásról, amelyet szintén útfejlesztésre fordíthatnak majd a kistelepülések.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A 150 milliárd forintos forrásból 25 milliárdot az útalapból finanszíroznak, 125 milliárdot pedig az általános tartalék terhére biztosít a kormány.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.