BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több támogatást kapnak a családok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az adókedvezmények miatt egy háromgyermekes családnál akár mind a két szülő megkaphatja a teljes bruttó bérét, és ettől az évtől már a kétgyermekesek is közelítenek ehhez.

Már csaknem százezer család vette igénybe a négy éve bevezetett családi otthonteremtési kedvezményt (csok) és egyre többen érdeklődnek a bővülő lehetőségek iránt – mondta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke az M1-en.

Király Nóra fontos változásnak nevezte, hogy

múlt év decemberétől már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt, és 10-ről 15 millió forintra emelkedett a három vagy több gyermeket nevelők által felvehető kamattámogatott hitel összege.

Kiemelte azt is, hogy

jelentősen csökkentek a csok igénylésének adminisztrációs terhei.

A Ficsak elnöke rámutatott arra, hogy az adókedvezmények miatt egy háromgyermekes családnál akár mind a két szülő megkaphatja a teljes bruttó bérét, és ettől az évtől már a kétgyermekesek is közelítenek ehhez.

Fotó: Shutterstock

Király Nóra felhívta a figyelmet arra is, hogy

az elmúlt nyolc évi családtámogatások hatására lassan, de növekedni kezdett a termékenységi ráta Magyarországon.

A Ficsak elnöke elmondta, hogy bíznak abban, hogy a családok anyagi és erkölcsi támogatásának hatására még több fiatal kap kedvet a családalapításhoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.