BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Családvédelmi akciótervet hirdetett Orbán

A fiatal házasok gyermekvállalási támogatása, a CSOK bővítése és a negyedik gyermek után járó szja-mentesség is meghatározó eleme az Orbán Viktor által bejelentett demog­ráfiai csomagnak.

Soha rosszabb évet, mint 2018 volt, hiszen nemcsak hogy a harmadik kétharmados választási győzelmet hozta meg az esztendő, hanem a magyar gazdaság majdnem öt százalékkal nőtt – kezdte évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Várkert Bazárban. A bővülés lehet szerencse kérdése, de a magyar gazdaság már hetedik éve növekszik – közölte. A kormányfő a szegénység teljes felszámolása mellett további munkahelyeket és nyugodt időskort ígért. Kiemelte, hogy a magyar gazdaság a dimenzióváltás korában van, nő a magas hozzáadott értékű munka súlya. Ezért fel kell futtatni, az új technológiákat felvonultató iparágakat, igaz, már most új típusú munkahelyek jönnek létre Magyarországon. Ezeknél tavaly az előző évinél 40 százalékkal magasabb – 425 ezer forint – volt az átlagfizetés. Mindenki arra számít, hogy a világgazdaság növekedése lassul, de a kormány nem adja fel azt a tervét, hogy a magyar gazdaság növekedése minden évben két százalékponttal haladja meg az uniós átlagot. Orbán arra is kitért, hogy a magyar vállalkozóknak olyan befektetéseket kell létrehozniuk külföldön, és hazahozni az azokból származó nyereséget, amelyekkel ellensúlyozható az országból kiáramló profit.

Egész Európa demográfiai válsággal küzd, ám erre Orbán Viktor szerint nem a bevándorlás a megoldás. A miniszterelnök ismertette a hétpontos családvédelmi akciótervet, amely szerint minden 40 év alatti nő, aki az első házasságát köti, a közös élet kezdéséhez 10 millió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik, a másodiknál újabb három évre, a tőketartozás harmadát pedig nem kell visszafizetni. Ha harmadik gyermek is születik, a kölcsön további részét teljes egészében elengedik (1.). Bővítik a CSOK kedvezményes hitelét. A jövőben nemcsak új, hanem használt lakás vásárlására is igényelhetik a kétgyermekes családok a 10, a három- vagy többgyermekes családok pedig a 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt (2.) Eddig a kormány a harmadik és minden további gyermek születése után egymillió forintot vállalt át a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. Ezután már a második gyermeknél egymillió forintot, a harmadiknál 4 milliót, minden további gyermek születésekor újabb egy-egy millió forintot vállal át az állam (3). Azok az asszonyok pedig, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól (4.).

A nagycsaládosok autóvásárlási programja keretében 2,5 millió forint támogatás vehető igénybe legalább hétszemélyes, új autó vásárlásánál (5.), a teljes bölcsődei ellátás érdekében pedig három év alatt 21 ezerrel 70 ezerre emelik a férőhelyek számát (6.), és bevezetik a nagyszülői gyedet (7.). A kormány arról is döntött, hogy minden gimnáziumi és szakgimnáziumi tanuló számára a 9. és a 11. évfolyamon kéthetes külföldi nyelvtanulást biztosít.

 

SZAKÉRTŐI REAKCIÓK

 

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Az egyébként laza, jó hangulatú évértékelőt átszőtték a gazdasági témák, láthatóan nem érződött nyomás a miniszterelnökön. A családvédelmi akcióterv mérföldkőnek tekinthető, jól működő gazdaság nélkül ugyanis nem lehetett volna ilyen horderejű bejelentéseket tenni, hiszen ezekhez a lépésekhez a forrásokat is elő kell tudnia teremteni a költségvetésnek. A gazdasági növekedés továbbra is stabil, belső kockázatok nincsenek, a külső körülményekre azonban nem árt odafigyelni.

 

Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke

Ha már a munkaerő-tartalék véges, fontos, hogy a hazánkba érkező nemzetközi vállalatok magasabb hozzáadott értékű állásokat teremtsenek, ezt a kormányfő is hangsúlyozta. Lényeges az is, hogy a magyar tulajdonú cégek külföldi beruházásait is támogathatja az állam, ösztönözve, hogy hozzák haza a profit nagy részét, ahogy például a koreaiak vagy a németek is teszik. Az pedig, hogy külföldi nyelvtanulásra is jut pénz, az észak-európai országokban már jól működő modell.

Hétpontos családvédelmi akciótervet hirdetett évértékelőjében Orbán Viktor miniszterelnök, aki a magyar gazdaság korszakváltásáról is beszélt.

1 Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását.

2 Bővítik a CSOK-hoz kapcsolódó kedvezményes hitelt: a két- és többgyermekes családok a hitelt használt lakások vásárlására is felvehetik.

3 Bővül a nagycsaládosok jelzáloghiteléből a kormány által átvállalt rész: a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél négymilliót, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot vállal át a kormány.

4 Életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól azok az asszonyok, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek.

5 Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja: a legalább három gyermeket nevelő családok egy legalább hétszemélyes új autó vásárlásához 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak.

6 Megvalósul a teljes bölcsődei ellátás: három év alatt 21 ezer bölcsődei férőhelyet létesít a kormány. Az év végéig ebből megépül 10 ezer, 2020-ban és 2021-ben pedig további 5, illetve 6 ezer. 2022-től minden szülő, ha akarja, bölcsődébe viheti a gyermekét.

7 A nagy­szülők is gyeden maradhatnak a szülők helyett.

+ A kormány minden gimnáziumi és szakgimnáziumi tanulónak kétszer, a 9. és a 11. évfolyamot követően biztosítja a kéthetes külföldi nyelvtanulás lehetőségét.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.