BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Autószalonokba jár a NAV

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elmúlt két évben százával végzett ellenőrzéseket az adóhivatal az autókereskedőknél és a járműalkatrészek forgalmazóinál, az eljárásokban másfél milliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt a hatóság emberei, ahogy hamis alkatrészek, eszközök is előkerültek – ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.

Különös figyelmet fordít idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a magyar autósszakmára: a szervezet emberei folyamatos ellenőrzéseket tartanak a gépjármű-kereskedőknél és azoknál a gazdasági szereplőknél, amelyek különféle járműalkatrészek forgalmazásával foglalkoznak. Kis Péter András a NAV szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy

az idei kiemelt ellenőrzésekben leginkább azt vizsgálja a NAV, hogy a jármű- és az alkatrész-kereskedők adnak-e számlát, nyugtát, emellett bejelentik-e alkalmazottjaikat.

ozzátette: szóba kerülhet a forgalmazott termékek eredete is, a NAV adott esetben a gyártóig felfejti az eladási láncot. De az áruk importja, exportja is érdekes lehet, ahogy a regisztrációs adó ügyében is vizsgálódhatnak a hatóság munkatársai. Kellő információ alapján pedig a vállalkozások adóügyeit részleteiben is áttekinti a NAV.

Fotó: Vémi Zoltán

Az adatok azt mutatják, ez az elmúlt években több esetben is indokoltnak mutatkozott. Az utóbbi két évben nagyjából nyolcszáz különféle ellenőrzést végzett a hivatal a gépjárműalkatrészek kereskedelmével foglalkozó gazdasági szereplőknél.

Ezekben – mindent egybeszámítva – nem kevesebb, mint 650 millió forintnyi be nem fizetett adóra bukkantak a NAV emberei, miközben kiróttak pár millió forint mulasztási bírságot.

Az autókereskedelem szereplőinél az elmúlt két esztendőben összesen hatszáz különféle eljárást tartott a hatóság. Ezekben 920 millió forint hiányzó közteherre derült fény, a mulasztási bírságok együttesen nagyjából 15 millió forintot tettek ki.

Számos esetben emellett a nyomozóknak is adtak munkát a kereskedések és a szervizek:

2017-ben és 2018-ban több tucat bűncselekményt és szabálysértést tártak fel a NAV emberei.

Bizonyos ügyekben a diagnosztikai szoftvereket használták jogsértő módon a vállalkozások, máskor hamis járműipari alkatrészek és egyéb eszközök kerültek elő. A hatóság dísztárcsákat, szelepsapkákat, matricákat, emblémákat, rendszámtáblatartókat is lefoglalt a kétes ügyek szereplőitől – olvasható a lapban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.