Magyar gazdaság

Idén már több millió adóbevallás-tervezetet készített el a NAV

Bármikor lehet regisztrálni az ügyfélkapura, így akár még május 20-án, az adóbevallások leadásának határidején is megnézhetik az elkészített tervezetet.

Az adóhatóság 5,6 millió adóbevallás-tervezetet készített el az idén, 500 ezerrel többet, mint tavaly – mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) szóvivője pénteken az M1-en

Forrás: MTI

A szóvivő elmondta, a tervezetek március 14-e óta elektronikusan elérhetőek az ügyfélkapun keresztül. Hozzátette, bárki bármikor regisztrálhat az ügyfélkapura, így akár még május 20-án, az adóbevallások leadásának határidején is megnézhetik az elkészített tervezetet.

A szóvivő szerint

3,8 millió ember rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval Magyarországon, vagyis kevesebb, mint amennyinek a elkészítette az adóbevallás-tervezetét.

Kis Péter András felhívta a figyelmet arra, hogy az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezetteknek maguknak kell beadniuk a bevallásukat. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetik meg, hogy a NAV által elkészített tervezetet megnézik és kiegészítik a szükséges adatokkal.

adóbevallás NAV Nemzeti Adó- és Vámhatóság
Kapcsolódó cikkek