BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó: európai érdek az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrejötte

A szabadkereskedelmi térség létrehozása egyértelműen szolgálná Magyarország nemzetgazdasági érdekeit is a magyar tárcavezető szerint.

Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, és ez Magyarország nemzetgazdasági érdekeit is szolgálná – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban hétfőn.

A magyar diplomácia vezetője erről a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) és a keleti partnerség országai (Moldova, Fehéroroszország, Ukrajna, Örményország, Georgia és Azerbajdzsán), illetve az EU soros elnökségét ellátó Románia külügyminisztereinek pozsonyi találkozója után beszélt.

Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

A tanácskozáson elsődlegesen gazdasági, azon belül kereskedelmi és energetikai témák, valamint biztonsági kérdések kerültek terítékre.

Szijjártó Péter elmondta: Európának egyértelműen az az érdeke, hogy a világgazdaság legfontosabb szereplőivel közeli és szoros együttműködést építsen ki, és így egyértelmű érdeke az Eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatának újraindítása.

„A szabadkereskedelmi térség létrehozása egyértelműen szolgálná Magyarország nemzetgazdasági érdekeit is” – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.