BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A CSOK az otthonteremtés zászlóshajója

Az ingatlanpiacon a kormány évek óta több szereplővel vesz részt: korábban főként gazdaságpolitikai szempontokat vett figyelembe, mára azonban egyre inkább előtérbe kerül az emberi erőforrások oldala, a családok támogatása – mondta Görög Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságának főosztályvezetője. Kifejtette, hogy a kormányzat 2010-ben népesedési fordulatot hirdetett meg azzal a céllal, hogy a 2050-es évekre megálljon az 1980-as évek óta tartó népességfogyás.

Több felmérés bizonyította már, hogy gyermekvállalás szempontjából az egyik kiemelt helyen a megfelelő méretű és komfortfokozatú saját otthon megléte szerepel – hangsúlyozta a főosztályvezető. Az új családvédelmi akciótervvel kapcsolatban közölte, hogy ismét lendületet kap az otthonteremtési támogatások rendszere, amelyet kiterjesztenek a használt lakásokra, bővítik a hitel összegét, már a második gyerek után is jelentős támogatásokat kapnak a családok. Harmadik gyerek vállalása esetén 4 millió forintot engednek majd el a tartozásból, de a második gyermeknél is

1 milliót – húzta alá a főosztályvezető.

„A CSOK a kormány otthonteremtési programjának zászlóshajója” – jelentette ki Görög Norbert. Több mint százezer család van, amely az elmúlt években igénybe tudta venni a CSOK-ot. Ez több mint 300 milliárd forint támogatást jelentett, és az igénylők több mint harmada nagycsaládos. Úgy véli, mindezeknek születésösztönző hatásuk is van, hiszen több mint 50 ezer gyerek megszületését vállalták a családok a CSOK keretében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.