A garancia a vállalkozásoknak azért jó, mert a fedezetpótlás segíti a hitelhez jutást, és akár alacsonyabb kamatszintet is biztosíthat – mondta Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a másik oldalon a finanszírozóknak csökkenti a hitelezési kockázatot és a költségeket, továbbá lehetővé teszi a gyorsított banki bírálati eljárást. A társaság alapfeladata, hogy a bankok finanszírozási ügyleteihez vállalt készfizető kezességgel segítse a kis-, közép- és legfőképp a mikrovállalkozások hitelhez jutását. A Garantiqa tevékenysége erősíti a bankok hitelkínálatát a kkv-szegmensben, a hitelezési kockázatok részbeni átvállalásán és a tőkeképzési követelmények könnyítésén keresztül. Továbbá a készfizető kezességvállalás a kkv-szektorra jellemző tőke- és fedezethiányt is csökkenti, ezzel hitelképessé teszi az egyébként életképes, de fedezethiányos vállalkozásokat.
A Garantiqa 2017-ben fogadta el az ötéves stratégiáját, amely szerint növelni kell az aktivitást, 2021-ig meg kell duplázni a 2016. évi portfóliót, ami 900 milliárd forintos kezességvállalást feltételez. Szintén cél, hogy a költségvetési viszontgarancia mellé további garanciaprogramokat indítsanak. A portfóliógarancia-terméküket már öt bank használja, így lehetséges az egyidejű közösségvállalás a kérelem benyújtását követően. „A hosszabb lejáratú ügyletekhez kapcsolódó kezességvállalás arányának növelése szintén stratégiai cél, tekintve, hogy a kkv-finanszírozás gyakori formája a rövid lejáratú folyószámlahitelek nyújtása, vagyis sok esetben nem a hitelcélnak megfelelő finanszírozási formát kapják a cégek. Ennek érdekében akciót hirdettünk a beruházási hitelek arányának növelésére, amely 2015 és 2018 között megháromszorozódott” – emelte ki Búza Éva. Mint mondta, a digitalizáció terén is nagy lépéseket tettek, már a teljes kezességvállalási folyamat digitálisan jöhet létre.
A tavalyi eredmények történelmi csúcsot hoztak a Garantiqának: az év végén a kezességvállalási állomány 707,2 milliárd forint volt, a garanciaportfólió 137 milliárddal nőtt, több mint 40 ezer vállalkozást juttatott hitelhez összesen 900 milliárd forint összegben. A sikeres időszak folytatására számítanak, az idei évre 750 milliárdos kezességvállalási állománnyal rendelkezik a társaság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.