BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaknem 4 milliárdnyi adósságot engedett el a NAV tavaly

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 83 milliárd forint részbeni vagy későbbi befizetésére biztosított lehetőséget tavaly, miközben elengedett csaknem 4 milliárdnyi tartozást – írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

A Magyar Nemzet cikke szerint a hatóság sokszor könnyített a pénzzavarral küzdő adófizetők helyzetén: 121 ezer olyan beadványt bírált el, amelyben az ügyfelek fizetési kedvezményt kértek, és ezek közül 90 ezret legalább részben jóvá is hagyott.

A magánszemélyek jellemzően a személyi jövedelemadó és az illeték miatt kérnek fizetési kedvezményt, míg a cégek rendszerint az általános forgalmi adó ügyében.

Fotó: Shutterstock

Tavaly a legtöbb – csaknem 20 ezer – kérvény az adóhivatal Pest megyei igazgatóságához futott be, de Borsodban és Szabolcsban is túllépte a 9 ezret az ilyen iratok száma. A legkevesebb beadvány Nógrádból, Tolnából és Zalából érkezett, ezekben a megyékben 3 ezer alatt maradt az esetszám.

A NAV felhívta rá a figyelmet: a kérvények értékelésekor az elsőfokú hatóság áttekinti, hogy az érintett korábban folyamodott-e enyhítésért és teljesítette-e a feltételeket.

Ha az adófizető az átütemezésben foglaltaknak nem vagy csupán részben tesz eleget, valamint ha a cég a kedvezmény időszaka alatt felszámolás alá kerül, akkor a tartozás a járulékaival együtt egy összegben esedékessé válik – olvasható a Magyar Nemzetben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.