BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenhatszorosan megtérül minden befektetett forint

A kkv-k a gazdaságban betöltött súlyuk miatt kiemelten fontosak – ezt a bejegyzett cégek száma és az általuk foglalkoztatottak aránya is alátámasztja –, az exportból és a beruházásokból azonban szerényebben részesülnek. „Vannak olyan belső kihívások, amelyekkel minden kkv-nak szembe kell néznie, és azzal is, hogy Magyarország a mérsékelt innovátorok közé tartozik, az EU-ban ugyanis csak a 22. helyen állunk az innováció terén. Aki a külpiacra akar lépni, azt az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború ha csak közvetve, de érintheti, ha pedig befolyással lesz a német autóiparra, sok esetben már közvetlenül is” – emelte ki Szabó István Attila, az Exim üzleti vezérigazgató-helyettese. Ugyanakkor a demográfiai csökkenés, az elvándorlás, a klímaváltozás és a Brexit is hatással lehet a cégekre. A brit kilépés például azért lényeges, mert az összes hazautalt jövedelem egyharmada Nagy-Britanniából származik. Mindezekre az innováció, a digitalizáció, a termelékenységnövekedés és a mesterséges intelligencia lehet a megoldás, ezekhez azonban tetemes pénzösszegekre van szükség.

Az utóbbi öt-hat évben megháromszorozódott a teljes kitettség, most mintegy 1200 milliárd forintot tesz ki. Ez annak a következménye, hogy az elmúlt öt évben több mint 300 milliárdot folyósítottak, és évente csaknem 30 százalékkal nőtt az ügyfelek száma. Az ügyfelek 90 százaléka kkv, igaz, a hitelállománynak csak a 47 százaléka van náluk, mivel egy átlagos tranzakció a kkv-k esetében kisebb összegű, mint a nagyvállalatoknál. A folyósításaik 40 százaléka 50 millió forint alatti. „A tevékenységünk sikerét a nemzetgazdasági hatásban mérjük. A tavalyi eredmények alapján tizenhatszoros a megtérülés, vagyis ha egy adóforint az Eximhez kerül, abból 16 forint lesz” – emelte ki az Exim üzleti vezérigazgató-helyettese.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.