BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapesten épít bázist az amerikai Formlabs

Budapesten hozza létre a

3D-s nyomtatókat gyártó, bostoni központú Formlabs az Egyesült Államokon kívüli első fejlesztőközpontját. „A beruházás összértéke mintegy kétmilliárd forint” – mondta el Tajti Ferenc, a társaság cégvezetője. A három év alatt végrehajtott fejlesztés száz munkahelyet teremt, a projektet a kormány 171 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

A bejelentésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy a 3D-s nyomtatók iparában a működés alapjául szolgáló szoftver fejlesztése a legmagasabb kategória. „Most ebben a szegmensben érte óriási megtiszteltetés Magyarországot, illetve azokat a magyarokat, akik a 3D-s nyomtatók fejlesztéséből az elmúlt években kivették a részüket” – mutatott rá.

A tárcavezető kijelentette, hogy a termelés helyett mára a kutatás-fejlesztés lett a siker alapvető feltétele, a munkahelyek száma helyett pedig a meglévő munkahelyek technológiai színvonala, a kutatás-fejlesztés aránya és a hozzáadott érték számít igazán. Éppen ezért a módosított beruházásösztönzési rendszer már a technológiaintenzív beruházásokat részesíti előnyben.

Szijjártó Péter ennek kapcsán hozzátette, hogy az eredmények önmagukért beszélnek, a Magyarországon létrejövő beruházások egyre magasabb hozzáadott értéket teremtenek. Ezt támasztja alá az is, hogy míg 2017-ben a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által Magyarországra hozott beruházásoknál az átlagfizetés 304 ezer forint volt, tavaly ugyanez már elérte a 425 ezer forintot, idén az első fél évben pedig átlépte az 505 ezer forintot is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.