Magyar gazdaság

Magyarország menekülőúttá válhat

Nem evidens, hogy egy kelet-közép-európai gyárépítés védelmet élvez, de sok minden szól amellett, hogy az óriáscégek ebbe a térségbe hozzák a fejlesztéseket.

A globálisan nyomás alatt álló autóipar számára Kelet-Közép-Európa és benne Magyarország lehet a kevés mene­kü­lőutak egyike – erről is beszélt a Világgazdaságnak a nemzetközi tanácsadó cég, a McKinsey kelet-közép-európai autóiparért felelős partnere. Kadocsa András szerint a magyar gazdaság kifejezetten a jó oldalon áll az ágazatban zajló fejlemények szempontjából, mivel a földrajzi pozíciójából is fakadóan nem érinti a pillanatnyi politikai és kereskedelmi bizonytalanság

Jóval kevesebb kockázattal jár itt beruházni, mint a tipikus távolabbi helyszíneken, és azok közül soknak a munkaerőköltség-előnye is sokat zsugorodott vagy el is tűnt a régiónkhoz képest. Ezért sem tartok hanyatlástól

– mondta.

Fotó: MTI / Ujvári Sándor

A szakértő úgy látja, hogy rövid és középtávon változhat a magyarországi befektetések dinamikája, de ez korántsem változtatja meg az ország autóipari szerepét. Szerinte nem evidens, hogy egy-egy régiós fejlesztés védelmet élvez, ugyanakkor minden tény abba az irányba mutat, hogy a gyártóknak ezt a térséget kell erősíteniük, és ki kell tartaniuk az ide tervezett projektek mellett. „Az érintett szereplők erről hideg fejjel és a hosszú távú szempontjaikat figyelembe véve szoktak dönteni” – jegyezte meg.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

autóipar Magyarország McKinsey Kadocsa András
Kapcsolódó cikkek