BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orvosi célokra is használnák a 3D-nyomtatást

A 3D-s nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), ahol az ősszel megnyílik a technológiát használó új központ – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A technológia tanulmányozásában az SZTE Általános Orvostudományi Kara élen jár a hazai felsőoktatási intézmények között, ugyanis a medikusok és a PhD-hallgatók is tanulnak a 3D-s nyomtatásban rejlő lehetőségekről a normál tanmenetben. Emellett a 3D-s nyomtatás kutatói alkalmazásának ösztönzése és bővítése, valamint az ezekhez az eszközökhöz kötődő szolgáltatások fejlesztése is cél a szegedi egyetemen.

Őszre csaknem 600 millió forintos uniós és hazai támogatással az egyetemen 3D-nyomtató-központot hoznak létre, ahol lehetségessé válik fém, valamint polimer orvostechnikai eszközök és biológiai struktúrák kialakítása, ezek jellemzőinek vizsgálata és fejlesztése. „Szeretnénk megteremteni a betegre szabott gyógyászat kutatásának, oktatásának és fejlesztésének infrastrukturális hátterét” – nyilatkozta Bari Ferenc, a projekt szakmai vezetője, az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetének professzora.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.