Tízezreket érinthetnek a változások
Július elsején számos változás lépett életbe a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) összegével és felhasználhatóságával kapcsolatban. A legtöbbeket érintő és talán legnagyobb hatású változás, hogy a többgyermekes családok számára a CSOK mellé igényelhető otthonteremtési kamattámogatás a jövőben használt lakás vásárlására is felhasználható. Tekintve, hogy az ingatlan-tranzakciók nagyjából 95 százaléka a használt lakások piacán zajlik, ez óriási segítség lehet a családoknak.
Emellett több olyan változás is életbe lépett, amely talán nem érint ilyen sokakat, mégis több tízezer tranzakcióra lehet hatással a jövőben. Ezek egyike, hogy eltörölték a 35 millió forintos értékhatárt a használt ingatlanok esetében, így ezt a korlátozást – az új építésű ingatlanokra vonatkozó szabályozáshoz hasonlóan – már nem kell figyelembe venni a CSOK igénylésekor. Országosan tavaly körülbelül a teljes forgalom 14 százalékát tette ki a 35 millió forintnál drágább használt ingatlanok adásvétele, nagyjából 21 ezer ilyen tranzakció történt. Sokkal látványosabb azonban ez a szám Budapesten, hiszen a fővárosban tízből négy eladott ingatlan az értékhatár fölé kúszott. Arról nem is beszélve, hogy a CSOK méretlimitjeit figyelembe véve a fővárosi igénylőknek még kisebb a mozgásterük.
A változtatás nélkül a legdrágább kerületekben jószerivel már nem is lehetne a CSOK segítségével, a megkövetelt paramétereknek megfelelő lakást vásárolni, maradnának az olcsóbb külső-pesti kerületek, ahol az átlagos négyzetméterár még 300–400 ezer forint között van – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Budapesten az ingatlanok csak elenyésző részét kínálják 35 millió forint alatt. Ezért az elemző úgy véli, hogy a szabályozás nagy valószínűséggel azoknak a – például agglomerációs – településeknek a piacára lehet majd kedvező hatással, amelyek nem tartoznak a falusi CSOK hatálya alá, ám ingatlanáraik elég magasak ahhoz, hogy a korábbi értékhatár korlátozta volna a kedvezmény igénylését. Vannak persze olyan megyék, ahol a felső értékhatár jelentette megkötés eddig is szinte teljesen ismeretlen probléma volt. Nógrád, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben például elhanyagolható az érintett ingatlanok száma, jószerivel évi egy-két tucatnyi értékesítésről beszélhetünk.
Az adásvételek 95 százaléka a használt lakások piacán realizálódi


