BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több százezres különbségek a boltok ajánlatainál

A kiskereskedelmi álláshirdetésekben a bolti eladóra vonatkozó bruttó bérajánlatok között 190 ezer forint a legalacsonyabb összegű, a legmagasabb pedig eléri a 600 ezret – derült ki a Blokkk.com összesítéséből. A körképben számításba vett ágazati ajánlatok közül a legkevesebbet egy szegedi és egy szombathelyi ruházati üzlet mellett egy budapesti dohánybolt kínálta. A legtöbb pénzzel szintén egy fővárosi kereskedő kecsegtet, igaz, a IX. kerületi egységben az érettségi mellett az angolnyelv-tudás is alapfeltétel a munkahely betöltéséhez.

A képzeletbeli dobogó második fokához egy 391 ezer forintos bruttó bér is elegendő volt, ennyiért lehet dolgozni egy Örs vezér téri pékségben, a harmadik hely pedig egy ferencvárosi élelmiszerbolté 370 ezerrel. Innentől sűrű a mezőny, az élbolyba tartozik még 365, illetve 360 ezer forinttal egy VII. kerületi játéküzlet, valamint egy ajándékbolt a Vámház körúti vásárcsarnokban. Érdekesség, hogy egy kispesti élelmiszer-kereskedés tulajdonosa a bruttó 300 ezres fizetés mellett albérletet kínál, ami a kiadó ingatlanok árát tekintve a vidékről bejáróknak akár megfontolásra is érdemes lehet. A legalacsonyabb bérajánlatokhoz ugorva, Pécsen ugyanúgy 195 ezerért keresnek virágkötőt, mint Tatabányán élelmiszerbolti eladót, az utóbbi pozícióra Békésen bruttó 200 ezerért szeretnének munkavállalót találni. Siófokon annak ellenére is csak 200 ezer forintért hirdetett állást egy ruházati üzlet, hogy elvárás a német nyelv ismerete, de egy debreceni optikai szaküzletben is bruttó 210 ezer a plafon.

A 190–600 ezer forint között szóródó bérajánlatokat mindenekelőtt azzal érdemes összevetni, hogy a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, áprilisi adatai szerint bruttó 244 ezer forint volt a 151 ezer magyarországi bolti eladó átlagos bére, miközben a nemzetgazdaság egészében az 1,7 millió fizikai dolgozó ennél 28 ezer forinttal többet, azaz 272 ezret keresett. A Blokkk.com rávilágított, hogy a nyári szabadságolások idején nagyobb erőkkel keresik az áruházak az eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket, ráadásul ilyenkor a szezonális üzletekkel is bővül a kínálat. A többség előszeretettel alkalmaz nyáron diákmunkásokat, de sokan részmunkaidőben nyugdíjasokat is, ennek tudható be, hogy bár a munkaerőhiány már-már fojtogató, ezekben a hónapokban nem esik tovább a létszám a boltokban. A tapasztalatok szerint a diákmunkások a nyári időszakban főként a Balaton-parti boltokban és országszerte a nagy áruházláncokban dolgoznak nagyobb számban.

Egy vidéki nagyvárosban bruttó

195

ezer forintért keresnek virágkötőt

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.