Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatai a gazdaság és a pénzügyek területén is jobban teljesítenek
– emelte ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta David B. Cornsteint, az USA budapesti nagykövetét. A magyar vállalkozások amerikai lehetőségeiről szólva a pénzügyminiszter kijelentette:
több olyan programba is bekapcsolódhatnak a hazai cégek, amelyek az ottani piacra jutásukat segítheti.
A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés eredményes, hiszen az Egyesült Államok az első számú exportpartnerünk Európán kívül, az amerikai vállalatok a legjelentősebb EU-n kívüli befektetői közösséget képviselik Magyarországon.
Az amerikai befektetők növekvő száma jelzi, hogy a cégek elégedettek a magyarországi üzleti környezettel és a politikai stabilitással
– tette hozzá Varga Mihály megemlítve, hogy az Egyesült Államok a harmadik legfontosabb befektető a közvetlen külföldi tőkebefektetések adatait figyelembe véve.
A magyar kormány célja az egyik legversenyképesebb befektetési környezet megteremtése Európában – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint fogalmazott:
ezért a munkát terhelő adók fokozatos csökkentése és a társasági adókulcs 9 százalékra mérséklése mellett a szakképzés erősítésével is a vállalkozásokat segítjük.
Varga Mihály elmondta: egyre több magyar cég van jelen az amerikai piacon leginkább az infokommunikációs technológiák, valamint az élettudomány és a biotechnológia területén. A nemrég felavatott washingtoni Business, Promotion & Development Campus további támogatást fog nyújtani az amerikai piacra belépni szándékozó, innovatív magyar vállalatok számára. Ezen túl David Cornstein is komoly szerepet vállal a két ország vállalati kapcsolatainak fejlesztésében, a júniusban megrendezett SelectUSA befektetési csúcstalálkozón a magyar üzleti delegáció hivatalos amerikai vezetőjeként vett részt.