A végső fogyasztás jobb jólétmérő

Mit tartalmaz a háztartások fogyasztása?

Bár az Eurostat június közepén publikálta, a magyar sajtót csak az elmúlt hetekben járta be az egy főre vetített fogyasztási adatok elemzése. Az értékelésekbe sajnos súlyos hibák is becsúsztak, amelyeket érdemes tisztázni. Az egyik legalapvetőbb hibát jól mutatja a Hvg.hu-n Eurostat: A magyar állam jobban él, mint a magyar emberek címmel megjelent írás. A cikk a háztartási fogyasztás kiadásait az életszínvonallal azonosítja, és mint a cím is mutatja, szembeállítja egymással a háztartások, valamint a közösségi fogyasztás kormányzattól kapott természetbeli társadalmi juttatások nagyságát.

Ez a megközelítés több szempontból is hibás. A háztartások életszínvonalának számszerűsítése módszertanilag komplex és körültekintést igénylő feladat. A nemzeti számlák a bruttó hazai termék (GDP) felhasználási oldalán szerepeltetik a háztartások úgynevezett fogyasztási kiadását, ami ugyan hasznos indikátora a lakossági fogyasztás megítélésének, azonban a jólét mérésének szempontjából közel sem elégséges.

A háztartások fogyasztási kiadása ugyanis nem tartalmazza a lakosság által felhasznált áruk és szolgáltatások teljes körét (kördiagram). Az életszínvonalat a kormányzat által a lakosság vagy a közösség számára biztosított javak is érdemben befolyásolják. Ilyen a kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások (egészségügyi, kulturális, oktatási és szociális védelmi szolgáltatások és termékek) széles köre. Emellett fontosak a társadalomnak mint egész közösségnek biztosított szolgáltatások (közszolgáltatások, honvédelem, rendvédelem, környezetvédelem, gazdasági és kommunális szolgáltatások), amelyek a Központi Statisztikai Hivatal nómenklatúrája szerint a közösségi fogyasztás (tehát nem az állami fogyasztás) részét képezik. A cikk állításával ellentétben az utak, a kórházak és a stadionok építése nem tartozik a közösségi fogyasztásba, ezek kormányzati beruházásként kerülnek elszámolásra a statisztikában. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások és a közösségi fogyasztás tehát a háztartások jólétét szolgálják, ezért érdemes figyelembe venni a háztartások életszínvonalának elemzésekor. Másfelől a háztartások fogyasztási kiadásait, illetve a közösségi fogyasztást és a kormányzattól kapott természetbeli társadalmi juttatásokat egymással szembeállítani közgazdaságtanilag helytelen, ugyanis a különbség csak a fogyasztás finanszírozásának a módjában van. A fogyasztás egy részét a háztartások közvetlenül finanszírozzák, egy másik részét közvetetten – a befizetett adókon keresztül. Nemzetközi összehasonlításokban – annak függvényében, hogy egy-egy kormányzat a szolgáltatások mekkora körét finanszírozza a költségvetésen keresztül – a háztartási és közösségi fogyasztási kiadások jókora eltéréseket mutathatnak.

Sokat vállal az állam

A költségvetés kiadási oldalának mérete pozitív kapcsolatban áll a közösségi (plusz a kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások) és háztartási fogyasztás egymáshoz viszonyított nagyságával (2. ábra). A skandináv és Benelux országok, valamint Franciaország GDP-arányos kormányzati kiadása az európai országok körében magas, ezzel párhuzamosan a közösségi fogyasztás és a kormányzattól kapott természetbeli társadalmi juttatások lakossági fogyasztáshoz viszonyított aránya is kiemelkedő. A hasonló fejlettségű régiós országokhoz (Lengyelország, Szlovákia, Románia) viszonyítva hazánkban az állam érdemben több szolgáltatást biztosít a háztartások számára. Ezek ugyan statisztikailag nem jelennek meg közvetlenül a háztartások fogyasztási kiadásaiban, azonban növelik a lakosság jólétét. Az elmúlt években hazánkban folyamatosan növekedett az állam által nyújtott szolgáltatások volumene. Gondolhatunk itt arra, hogy Európában egyedülálló módon ma már a kilencedik osztályig ingyenesek a tankönyvek, de hasonló hatású az is, hogy hazánkban széleskörűek az utazási kedvezmények, a díjak tetemes részét az állam vállalja át. Az tehát, hogy a fogyasztás milyen arányban oszlik meg a háztartási kiadás, a közösségi fogyasztás és a kormányzattól kapott természetbeli társadalmi juttatások között, (gazdaság)politikai kérdés, azonban a háztartási jólét szempontjából majdhogynem semleges. Úgy látjuk, hogy a háztartások által elfogyasztott áruk és szolgáltatások alakulásáról – ami a jólétnek egy megközelítő változója lehet – a végső fogyasztás szolgál pontosabb képpel.

A végső fogyasztásban a háztartások fogyasztási kiadása a leginkább meghatározó tényező hazánkban is, azonban magában foglalja a kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatásokat, a közösségi fogyasztást, valamint a nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatásokat is. Az egy főre eső vásárlóerő-paritáson számolt GDP alapján hazánk az Európai Unió fejlettségének a 70 százalékán állt 2018-ban, az egy főre jutó végső fogyasztást tekintve pedig 68 százalékán. Ennek megfelelően a végső fogyasztás összességében a relatív fejlettségünknek megfelelően alakult. Itt léphetünk át a statisztikai jellegű módszertani kérdésekről a közgazdasági problémák területére. A 2002 és 2007 közötti időszakban, amikor a relatív fogyasztási szintünk csaknem 4 százalékponttal volt magasabb, mint a GDP-ben mutatott relatív helyzetünk, a gazdaságban súlyos eladósodás, jókora egyensúlytalanságok keletkeztek. A válság előtti években a lakosság a rendelkezésére álló jövedelem mintegy 90 százalékát fogyasztásra fordította, miközben a megtakarítási ráta (a nettó pénzügyi megtakarításoknak a jövedelmek arányában számított értéke) kifejezetten alacsony volt. A fenntarthatatlan fogyasztásbővülés alapját a költségvetés és a lakosság túlzott és egészségtelen szerkezetben (egyre nagyobb arányban külföldi devizában) történő eladósodása adta. A jelenségnek a 2007–2009-es globális pénzügyi válság kirobbanásával mély recesszió és súlyos reálgazdasági, valamint társadalmi következményei lettek. Összességében, ha egy gazdaságban az egy főre jutó fogyasztás relatív értéke meghaladja az egy főre jutó GDP relatív értékét, az a jólét helyett gyakran éppen a gazdaság túlhevülésére és a növekedés fenntarthatatlanságára hívja fel a figyelmet.

Mi biztosítja a hosszú távú jólétet?

A jövedelmek és a jólét hosszú távú, fenntartható növekedését épp a GDP másik fő komponensének, a beruházásoknak és az ezeket finanszírozó belföldi megtakarításoknak a megfelelő szintje biztosíthatja. Hazánkban az elmúlt években a fogyasztás dinamikus növekedése mellett a beruházások szintje is érdemben emelkedett, így a nemzetgazdasági beruházási ráta 2018-ra historikusan legmagasabb szintjére (25,5 százalék) nőtt. Érdemes emellett kiemelni, hogy az elmúlt időszakban a lakosság megtakarítási attitűdje erősen megváltozott, és a GDP-arányos megtakarítási ráta is számottevően emelkedett. Ezzel a magyar gazdaság egy teljesen új makrofinanszírozási modellre állt át. A jövőorientáció erősödése kiemelten fontos folyamat, amelyet a gazdaságpolitika számos ponton támogat (például az adórendszer reformja, új államadósság-finanszírozási stratégia). Végeredményként hazánkban a nemzetközi összevetésben is tetemes beruházási ráta magas nemzetgazdasági megtakarítási rátával párosul, ami arra utal, hogy a belső kereslet bővülésének finanszírozása egészséges szerkezetben zajlik (3. ábra).

Természetesen nem dőlhetünk hátra, további versenyképességi intézkedések szükségesek a beruházások, az innováció, a tudás és a vállalkozószellem ösztönzésére, emellett a jövőben is folyamatosan biztosítani kell az ezek finanszírozásához elengedhetetlen belföldi megtakarításokat.

A két szerző az MNB közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetője és elemzője