BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aggódó bankárokkal egyeztetett Donald Trump

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Donald Trump amerikai elnök még szerdán telekonferencián konzultált bankvezetőkkel a piaci nyugtalanság közepette – jelentette pénteken a The Wall Street Journal című lap.

Az elnök a New Jerseyben lévő bedminsteri country-klubjában nyaral a héten, ezért konzultált telekonferencián a bankvezetőkkel. Az egyeztetésen Jamie Dimon a JPMorgan Chase, Mike Corbat, a Citigroup és Brian Moynihan, a Bank of America elnök-vezérigazgatói vettek részt. A bankárok a gazdaság helyzetéről, és ezen belül is a pénzügyi szabályozásról fejtették ki véleményüket.

A konzultációról nem hoztak nyilvánosságra részleteket, sőt, maga a tény is csak pénteken derült ki, és a bankvezetők is szigorúan tartózkodtak az interjúktól. A Bloomberg hírügynökség ugyanakkor arról közölt értesüléseket, hogy Brian Moynihan egy közelgő gazdasági visszaesésre hívta fel az elnök figyelmét.

Donald Trump telefonál 2018. december 24-én
Fotó: SAUL LOEB / AFP

Az elnökkel történt konzultáció előtt a bankvezetők Steve Mnuchin pénzügyminiszterrel tárgyaltak.

Elemzők emlékeztettek rá, hogy az elmúlt napokban, különösen szerdán a pénzpiacok meglehetős volatilitást mutattak,

a beruházók pedig a Trump-kormányzat és Kína közötti kereskedelmi vita és ennek az amerikai gazdaságra gyakorolt hatásai miatti aggodalmaikat hangoztatták.

Trump-hatás

Trump offenzív politikája hatással van a fennálló világrendre is. Vélemény.

A The Wall Street Journal megjegyezte: Donald Trump és tanácsadói a nyilvánosság előtt folyamatosan optimizmusukat hangoztatják a gazdasági kilátásokat illetően, ám magánbeszélgetésekben mind a Fehér Házban, mind Trump újraválasztási kampányának csapatában elismerik, hogy recesszió fenyegethet.

A jövő héten várhatóan Larry Kudlow, az Országos Gazdasági Tanács igazgatója – a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója – tart telekonferenciát az államok illetékes tisztségviselőinek a gazdaság helyzetéről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.