BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödő tényező a Praktiker webáruháza

Bár húsz üzlete van a Praktikernek, a 21. szerepét betöltő online áruház fejlődése a legdinamikusabb: az idén tízéves webes csatorna ma már a teljes forgalom 8,5 százalékát adja. Ez az arány tavaly 7, tavalyelőtt pedig 5 százalék volt, a bővülés annak is betudható, hogy a barkácslánc nagy hangsúlyt fektet a vásárlói élmény növelésére és a mobilapplikáció optimalizálására. Bagaméri László, a társaság értékesítési igazgatója szerint az átlagos vásárlói kosár értéke mintegy három és félszer, négyszer magasabb online, a virtuális térben vásárlók száma pedig 2017 óta évente 40-50 százalékkal nő.

A tapasztalatok szerint az előző évekhez hasonlóan az idén is magas a visszatérő, azaz elégedett vevők aránya – tette hozzá. A webshopban több mint harmincezer termék közül lehet válogatni, csúcsszezonban 32 ezer árucikk is elérhető.

Az elsődleges célcsoport a 35–49 éves korosztály, amely stabil, önálló egzisztenciával rendelkezik: a lakással, kerttel, felújítással kapcsolatban önállóan dönt. Hallgat László, a cég e-kereskedelmi vezetője elmondta: fontos változás, hogy az online látogatások 60 százalékát már mobiltelefonról kezdeményezik, az így történő vásárlások aránya meghaladja a 30 százalékot. A legnépszerűbbek a csempék, bútorok, szaniterek, laminált padlók, zuhanykabinok, ajtók, ablakok, amelyek nagy számban kerülnek a kosárba. Tavasztól kora őszig a kerti bútorok, a napernyők, a kert- és klímaberendezések, a hűtőeszközök, valamint a medencék és kiegészítőik tartoznak a húzó termékcsoportok közé.

Dübörög a piactér

Magyarország legnagyobb piacterén, az eMAG Marketplace-en 3600 eladó kínál csaknem 1,6 millió terméket. A vásárlók tavaly több mint 730 ezer rendelést adtak le, összesen 8,5 milliárd forintos forgalmat ge­nerálva. A legkeresettebb termékek a kütyük, a háztartási gépek, a barkácscikkek és a játékok. Az eMAG lengyel piactere a legnagyobb, a hazai mérete meghaladja a románt és a bolgárt is.

Az online forgalom már 8,5 százalékát adja a Praktiker bevételeinek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.