BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még több lábra áll a Kincsem Park

Négy sportág világversenyeivel startol a Kincsem Park multifunkciós agár- és rögbistadionja – az utóbbit a hét végi Maccabi játékokon már felavatták. A 700 millió forintos beruházást 2030-ig további fejlesztések követhetik.

A szeptemberi öttusa-világbajnokság nézői és résztvevői előtt debütál a Kincsem Park többlépcsős beruházási programjában kialakított multifunkciós agárpálya. A világverseny hétvégéjén villanyfényes futamokkal tervezik tesztelni a pályát és a tévéközvetítésekre is alkalmas technikát – mondta Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak. 2020 tavaszán már nemzetközi közönséget és versenyzőket szeretnének fogadni. Az agárpályát egyébként nem az európai, hanem az angol és ír szabványok szerint építették meg – a nyulat nem a belső, hanem a külső pályán húzzák –, azért, hogy a külső pályán futó ebek is könyen pályára állhassanak itt is. Az agársport Írországban és az Egyesült Királyságban rendkívül népszerű, óriási tömegeket vonz, ezért ottani versenyeztetőkre és turistaként érkező rajongókra is számítanak Budapesten. A magyar főváros szórakoztató attrakciói közé várhatóan már késő tavasszal felkerülnek a kéthetente péntekre tervezett villanyfényes esti agárfutamok, amelyek a remények szerint jelentős számú látogatót, sok külföldi turistát is vonzanak majd a Kincsem Parkba. A most lezáruló többlépcsős fejlesztés a műemlék lelátó külső tatarozásával kezdődött néhány éve, ezután indult meg a Kincsem Park sport- és szórakoztató-központtá fejlesztésének megtervezése. A 2500 személy befogadására alkalmas műemlék lelátó modernizálására, a külseje után a belső rész felújítására, a pálya hang- és fénytechnikai kiépítésére és a korszerű sportpályák kialakítására összességében mintegy 700 millió forintot költöttek. A beruházásokat több forrásból fedezte a Kincsem Nemzeti Kft. – mondta az ügyvezető. Pécsi István közölte, a rendezvények látogatottsága dinamikusan nő, az őszi öttusa-világbajnokság és a Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show közös hétvégéjén 30-40 ezer látogatóval megdőlhet az eddigi nézőszámrekord. A nem hivatalos csúcsot Overdose tíz évvel ezelőtti futása tarthatja, de mivel akkor nem szedtek belépőjegyet, csak becslések vannak a 20 ezret is meghaladó nézőszámról. A Kincsem Park mindenesetre egyre inkább megtelik élettel: az agárpálya építése ugyan zajlik még, de a rögbistadiont a hét végi Maccabi játékokon már felavatták. A rögbistadion mellé a sportág szövetsége is beköltözik, méghozzá a korszerűsített műemlék lelátó épületébe. A további fejlesztés irányairól a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. dönt a még formálódó koncepciókat figyelembe véve. Az már most biztosra vehető, hogy a világszínvonalú agár- és rögbistadionnal újabb fejlődési irányok nyílnak meg. Természetesen az eredeti funkció sem szorul háttérbe, sőt a nemzetközi lóversenyek mellett a lovassportok 2021. évi Európa-bajnokságának központi pályája is a Kincsem Park legújabb létesítményében lesz kialakítva, s ezzel négyre bővül az itt helyet kapó sportágak száma.

A Lovi fejlesztésére 700 millió forintot költött az üzemeltető

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.