BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még többet költöttek a SZÉP-kártyások

Az apartmanok voltak a legnépszerűbb szállástípusok az idei második negyedévben, átlagosan 35 ezer forintot fizettek értük a vendégek. A Szallas.hu adatai szerint tízből hét foglalás 50 ezer forint alatti értékre szólt. Tízből egy vendég már előzetesen jelezte, hogy SZÉP-kártyával egyenlíti ki a számlát. A pihenőkártyások egyébként átlagosan 70 százalékkal többet hajlandók fizetni egy foglalásért, és önmagukhoz képest is növelték költésüket a második negyedévben, tavalyhoz képest 22 százalékkal fizettek többet. A szállásfoglaló oldal szerint a legdrágább üdülés 1,8 millió forintba, a legolcsóbb 1500 forintba került. A portál becslése szerint 11 százalékos növekedéssel zárta a második negyedévet a hazai turizmus, és az látható, hogy a vendégszám csak csekély mértékben gyarapodott, így a forgalom növekedését főként a szálláshelyek szezonális áremelkedése okozta. Az átlagos foglalási érték 14 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva: 42 ezer forint volt.

A legnagyobb arányban Pest (12,4 százalék), Heves (10 százalék) és Veszprém (9,6 százalék) megye részesült a foglalásokból, tavalyhoz hasonlóan ismét Budapest, Siófok és Eger volt a legnépszerűbb település, megelőzve Szegedet, Hajdúszoboszlót, Gyulát és Pécset, de az élmezőnyben kapott még helyet Balatonfüred, Nyíregyháza és Debrecen is. A portál vendégértékelései szerint a második negyedévben a legnépszerűbb turisztikai nevezetesség a Miskolctapolca Barlangfürdő, az egri vár, a Harkányi Gyógyfürdő, a siklósi vár és a makói Hagymatikum volt. A legtelítettebb nap április 19. volt, és a foglalások 95 százaléka belföldre szólt.

A tavalyi év ezen időszakához hasonlóan az egy-két éjszakás utazások voltak most is a legjellemzőbbek, ötből négy foglalás ilyen időtartamra szólt. Némileg nőtt a kereslet a három éjszakás foglalások iránt. Jelentősen nőtt a mobilhasználat aránya, a foglalások kétharmadát okostelefonról hajtották végre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.