BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy lendületet vett májusban a kivitel

Májusban az export euróban számolt értéke 4,6 százalékkal, az importé 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 674 millió euró havi exporttöbblet 181 millió eurós növekedés – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az export növekedési üteme tavaly június óta először volt nagyobb az importénál. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban és exportban egyaránt 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva, így a cserearány nem változott. A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva 2,7 százalékkal, a dollárral szemben 8,6 százalékkal gyengült. A külkereskedelmi forgalom májusi aktívuma 4 millió euróval kisebb volt a július 9-én kiadott első becslésben közöltnél, akkor 0,1 százalékponttal kisebb, 4,5 százalékos exportnövekedést és 0,3 százalékponttal kisebb, 2,6 százalékos importemelkedést jelentett a KSH. Az év első öt hónapjában az export 5,2 százalékkal, az import 6,5 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a külkereskedelmi mérleg többlete 351 millió euróval csökkent, és 2,772 milliárd eurót tett ki. A gépek és szállítóeszközök exportja euróban 7 százalékkal, az import 6 százalékkal nőtt a múlt év január–májusához képest, és 5,198 milliárd euró exporttöbbletet termelt, amelyből 3,891 milliárd euró a közúti járművek kereskedelméből származott. További 1,771 milliárd euró exporttöbblet az energiafejlesztő berendezések forgalmából, 1,288 milliárd pedig a híradástechnikai készülékek kereskedelméből eredt. Az élelmiszerek külkereskedelme 916 millió euró aktívumot hozott, miután az export 10,2 százalékkal, az import 8,3 százalékkal nőtt. Ebből a gabonaexport 35,8 százalékos növekedése 567 millió többletet eredményezett annak ellenére, hogy az import is 25,6 százalékkal nőtt euróban számolva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.