BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem rengetné meg a hazai vállalatokat egy újabb válság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hazai nagyvállalatok inkább csak a gazdasági teljesítmény csökkenésére, mintsem egy számottevő hatásokkal járó krízisre számítanak. Ezzel szemben elemzői szemmel a válság első jelei már felfedezhetők.

A magyar gazdaság 2013 óta kiegyensúlyozott és fenntartható növekedési pályán van, az idén további bővülésre lehet számítani, de ettől még a vállalatok számára a munkaerőhiány a legnagyobb probléma – közölték a Világgazdasággal a Magyar Postánál. A szolgáltatócéget annak kapcsán kérdeztük, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter többször jelezte, a világgazdaság a dekonjunktúra felé halad, amelynek jelei már Magyarországon is megfigyelhetők. A válság hatásait pedig csak úgy lehet mérsékelni, ha idejében megtesszük a szükséges lépéseket, a gazdaság tartósan 4 százalék feletti növekedése például 25 százalék körüli beruházási rátánál biztosítható. Ugyanebbe az irányba mutat, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már a második és a harmadik gazdaságvédelmi akciótervet is megelőlegezte a jövő évre.

Nincs két egyforma válság, a 2008-ashoz hasonló mély, globális krízis valószínűsége továbbra is alacsony. Egy banknak azonban mindig készen kell állnia a gazdasági környezet romlására – mondták lapunknak az OTP csoportnál. Kiemelték: azok az országok, ahol a bankcsoport jelen van, kevésbé érzékenyek egy esetleges külső sokkra, mint 2008-ban. Ezért egy erősen negatív külső forgatókönyv esetén is kisebb recesszióval számolnak a pénzintézetnél. A Videoton Holding Zrt. sem tart súlyos válságtól, sokkal inkább erős lassulásra számít, ami különösen az ipari exportmegrendeléseket érintheti. Sinkó Ottó, a vállalat társ-vezérigazgatója nem tartja követendőnek, hogy a dekonjunktúra elől a cég beruházásokba meneküljön, szerinte a fejlesztéseknek a mindenkori vevői igényekhez kell illeszkedniük.

A Magyar Posta viszont – az optimizmus dacára – az előremenekülés terén az egyik legaktívabb cégnek mutatkozik: tavaly milliárdokért ruházott be egy automata csomagfeldolgozó gépbe, az idén pedig a szintén milliárdokba kerülő elektronikus kézbesítési rendszert fejezi be. A társaság a következő három évben sem áll le, főtevékenységei közül a logisztika kap majd hangsúlyosabb szerepet. Az OTP csoport fejlesztéseinek nagy részét a teljes bankszektorra jellemző digitális projektek tették ki, amelyek az ügyfélélményre, a nem banki ökoszisztémára irányultak. Az árbevétel és a profit apadásától nem tartanak válság esetén sem, mint ahogy elbocsátásokra sem készülnek. Az utóbbival a Videoton sem tervez, sőt a cégnél az erős bérnyomás miatt egy nagyobb lassulás esetén is nőhetnek majd a bérek az elkövetkezendő években.

Érdeklődésünkre a Magyar Telekomnál közölték: válság nélkül is kulcskérdés a hatékonyság, hiszen a távközlési piacon erős a verseny, ezért 2014 és 2018 között csaknem 240 milliárd forintot költöttek a mobil- és vezetékes hálózatok fejlesztésére. Az Exclusive Groupnál arról tájékoztattak, hogy pénzváltóként a működésükre alaposan kihat, ha válság üti fel a fejét, az árfolyamok nagyobb kilengésére aktívabb fedezeti ügyletkötési politikával reagálhatnak. Mivel a lakossági tartalékok egy része még mindig készpénzben halmozódik, számítani kell arra, hogy ilyenkor jóval intenzívebbek az átváltások.

Romlik az üzleti bizalom

A kiskereskedelmi szektor növekedése lassul, a megtakarítási hajlandóság emelkedik, és a gazdasági szereplők optimizmusa is megtörni látszik – nyilatkozta lapunknak Virovácz Péter, az ING makrogazdasági elemzője. Szerinte az üzleti bizalom hosszú hónapok óta trendszerűen romlik, ami mindenképpen intő jel lehet a jövőre nézve. Virovácz leszögezte: várakozásaik szerint a következő negyedévekben 4 százalék körül lehet a gazdaság növekedése, jövőre pedig már inkább a 3–4 százalékos sáv a valószínű.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.