BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnáló vendégszám mellett is növekedtek a bevételek az év első felében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A vendégek számát alig, a bevételeiket viszont nagymértékben növelték a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek, az év első hat hónapjában több mint 13 millió vendégéjszakát könyveltek el, pontosan 0,4 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal júniusi jelentésével teljessé vált első féléves összesítésből. Eszerint júniusban több mint 13 százalékkal, január és június között pedig csaknem 9 százalékkal emelkedett a folyó áron számolt, a vizsgált időszakban 237 milliárd forintot kitevő szálláshelyi bevétel. A Világgazdaság kérdésére Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy fontos előrelépés történt, hiszen a szállodaszobai átlagárak júniusban 11,8 százalékkal meghaladták az előző év júniusit, és több mint 8 százalékkal az előző év első felének árszintjét.

Júniusban a vendégéjszakák száma 3,7 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a kereskedelmi szálláshelyeken, vagyis a szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőházakban, valamint a közösségi szálláshelyeken. Az első fél év forgalma összességében a külföldi vendégéjszakák 0,8 százalékos, a belföldiek 0,1 százalékos növekedését mutatja. Így az első hat hónapban Magyarországon a külföldi vendégéjszakák száma gyorsabban nőtt, mint Ausztriában, Budapest pedig jobban teljesített, mint Prága – hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán. Mint rámutatott, 2010-hez képest a vendégek és vendégéjszakák számában több mint 70 százalékos, a szálláshelyek árbevételében pedig 136 százalékos ugrásra volt képes az ágazat. Az idén az ágazati bevételek 10 százalékos bővülését várja az állami ügynökség vezére, hangsúlyozva, hogy az immár a GDP 11 százalékát adó turizmusnak 2030-ra 16 százalékkal kell hozzájárulnia a nemzeti össztermékhez.

A belföldi turizmust erősíti a Széchenyi Pihenőkártya, amelyre idén júliusig 146 milliárd forintot töltöttek fel a tavalyi 72 milliárddal szemben, a külföldi vendégforgalomban pedig tovább növekvő arányt tesznek ki az ázsiaiak. Júniusban 12 százalékkal nőtt például a Kínából érkezők száma, de jócskán, 10 százalék körüli mértékben emelkedett a Romániából és 9 százalékkal az Ausztriából érkezők száma, a szobafoglaltság megközelítette a kétharmadot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.